Százmillió dollárt fog áldozni a rabszolgasághoz fűződő történelmi kapcsolatainak jóvátételére a Harvard Egyetem – írta meg a The Wall Street Journal.

Saransk,,Russia,-,July,02,,2017:,A,Smartphone,Screen,Shows
Fotó: Shutterstock

A keddi bejelentés egybeesik egy 134 oldalas, az egyetem rabszolgasághoz, szegregációhoz és diszkriminációhoz fűződő kapcsolatait részletesen bemutató tanulmány közzétételével. A jelentés szerint az Ivy League iskola oktatói és munkatársai az intézmény 1636-os alapítása és a rabszolgaság Massachusetts állambeli 1783-as betiltása közötti időszakban több mint 70 fekete embert taszítottak rabszolgasorba.

Az egyetem a 17., 18. és 19. században az adományozóin keresztül is profitált a rabszolgaságból. A jelentés szerint a jelenleg is a világ élvonalába tartozó felsőoktatási intézmény hírnevének megteremtéséhez hozzájárultak ezek az adományozók, akik közül néhánynak emléket is állítottak a kampuszon.

A tanulmány megállapítja, hogy a rabszolgaság „szerves része volt a Harvardnak”,

és hogy ez az örökség jóval a rabszolgaság illegálissá válása után is hatással volt az intézményre, hiszen a szegregáció és a diszkrimináció még az 1900-as években is része volt az egyetemi életnek. 

Az igazság az, hogy a rabszolgaság jelentős szerepet játszott intézményünk történetében

– írta Lawrence S. Bacow, a Harvard elnöke kedden az egyetemi közösséghez intézett levelében.

A jelentés a kizsákmányoltak leszármazottainak és az őslakos közösségeknek a támogatását, illetve egy alapítvány létrehozását javasolja az egyetemnek, és azt is, hogy új kutatásokkal és a tanterv fejlesztésével mozdítsák elő az emlékezést a rabszolgasorban élt emberekre. A Harvard szóvivője szerint az összes ajánlást elfogadták, Bacow pedig elmondta, hogy a megvalósítást egy új bizottság fogja elkezdeni, és már el is különítettek százmillió dollárt erre a célra.

Az ajánlások a helyes irányba tett lépésnek tekinthetők, bár a jelentés nem foglalkozik a rabszolgák leszármazottait ért károkkal

– mondta Lezli Baskerville, az Országos Szövetség az Esélyegyenlőségért a Felsőoktatásban (National Association for Equal Opportunity in Higher Education, Nafeo) elnök-vezérigazgatója.

Baskerville szerint a megvalósított ajánlások modellé válhatnak majd más amerikai főiskolák és egyetemek számára is.