A választásra jogosultak 67,80 százaléka, 5 216 424 fő élt ezzel a lehetőséggel 18:30-ig. A legtöbben Vas megyében voltak szavazni eddig, az összes szavazó 72,49 százaléka szavazott, ezt Budapest követi, ahol 72,35 százalék élt szavazójogával, míg a harmadik legnagyobb arányban a szintén 70 százalék fölötti Győr-Moson-Sopron megyében járultak az urnákhoz, ott 71,53 százalék adta le a voksát fél órával a voksolás vége előtt.

Fotó: KALLUS GYORGY

Legkevésbé Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mozgatta meg a választás az embereket, mindössze 62,19 százalék élt a szavazatával 18:30-ig, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében 63,41 százalék, Hajdú-Bihar megyében pedig 63,76 százalék vett részt a választáson eddig.

A 17 és 18:30 közötti idősávban Budapesten a jogosultak 5,53 százaléka szavazott, míg Győr-Moson-Sopron megyében 5,44, Vas megyében pedig 5,4 százalék voksolt. A legkevesebben ebben az időben Békés megyében járultak az urnákhoz, 3,64 százalék szavazott ekkor. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 4,17 százalék, Somogy megyében 4,31 százalék szavazott ekkor.