A rendelkezés szerint Hamzah herceg mozgására, tartózkodási helyére és kommunikációjára mind kiterjed a házi őrizet. A döntéssel tovább mélyül a szakadék a királyi házon belül.

Abdullah király 

Hamzah szabálytalan viselkedésével és törekvéseivel

magyarázta az intézkedést – írta meg az Al Jazeera.

II. Abdullah király Fotó: AFP

Mindent megadunk Hamzahnak, amire szüksége van egy kényelmes élethez, de nem engedjük neki, hogy aláássa Jordánia stabilitását

– jelentette ki az uralkodó. Hozzátette, a féltestvére már minden lehetőségét eljátszotta, hogy jóvá tegye korábbi hibáit és visszatérjen a helyes útra. A királyi család belső viszálya tavaly került a nyilvánosság elé.

Abdullah és Hamzah az előző uralkodó, Husszein király fiai. Husszein 1999-ben hunyt el. Abdullah, amikor átvette apja helyét az ország élén, Hamzahot nevezte ki koronahercegének. Azóta a viszony annyira megromlott közöttük, hogy megfosztotta ettől a címétől, és egyik fiát tette meg örökösévé.

A monarchia destabilizálása

Hamzah először tavaly került őrizetbe, miután azzal vádolták meg, hogy részt vett egy a monarchia megdöntésére szerveződött külföldi összeesküvésben. A hírek arról szóltak, hogy a herceg nyugati szövetségesekkel szövetkezett a bátyja ellen.

Később Hamzah hűséget fogadott  a királynak, ezzel szabadult az őrizetből. Ekkor azonban az egyik királyi főtanácsadót és az 

egyik kiskorú királyi családtagot 15 év börtönre ítélték az összeesküvésben való részvétel miatt.

A herceg visszakapta a szabadságát, miután megesküdött, hogy nem fog az uralkodóház ellen cselekedni, viszont idén márciusban végül lemondott királyi címéről. Ekkor azt nyilatkozta, a meggyőződése nem egyeztethető össze Jordánia intézményeivel, politikájával és módszereivel. Ezzel a lépéssel azonban ismét maga ellen fordította az uralkodót, mivel a helyi törvények szerint címeket csakis a király vonhat vissza.

A viszály könnyen elmélyülhet Jordániában, mivel Hamzah herceg nagy népszerűségnek örvend az országban, különösen a törzsek között. Az uralkodóház hatalmának alapköve a törzsi közösség támogatása.