Közélet

Halálra ítélték a Mariupolban elfogott brit és marokkói katonákat

A tárgyalásra a szakadár „népköztársaság” területén került sor.

Halálra ítéltek három, az ukránok oldalán harcoló katonát az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságban – tudatta a Reuters.

A bíróság a három férfit – a brit Aiden Aslint és Shaun Pinnert, valamint a marokkói Brahim Saadunt – zsoldos tevékenységben való részvétel és a Donyecki Népköztársaság alkotmányos rendjének megdöntésére irányuló cselekmények miatt ítéltek el – idézte az Interfax hírügynökség a bíróság egyik tisztviselőjét.

A brit külügyminisztérium eddig nem kommentálta a két brit elítélését, szerdán azonban elítélték a hadifoglyok politikai célú kihasználását. Aslint és Pinnert áprilisban Mariupolban fogták el, a város ellenőrzéséért folytatott elkeseredett harc során, míg a marokkói Saadoun márciusban adta meg magát, miközben Mariupol és a regionális főváros, Donyeck közötti kisvárosban harcolt.

DPR Russia Ukraine Military Operation Captured Soldiers Trial
Aiden Aslin és Shaun Pinner brit állampolgárok, valamint Saadun Brahim marokkói állampolgár a kihallgatásuk alatt.
Fotó: Sputnik via AFP

Aiden Aslin a nottinghamshire-i Newarkból származik, és 2018-ban költözött az ukrajnai Mikolajivba, és ugyanebben az évben az ukrán hadsereg tengerészgyalogosa lett – tudatta a BBC.  Az egykori ápoló korábban a kurd fegyveres egységekkel is harcolt Szíriában az Iszlám Állam ellen. Elfogása óta olyan fotókon és videofelvételeken jelent meg az orosz televízióban, amelyeken zúzódások és duzzanatok nyomai látszottak rajta a kihallgatások során.

Shaun Pinner 48 éves, eredetileg Bedfordshire-ből származik. Családja szerint köztiszteletben álló katona volt a brit hadseregben, mielőtt négy évvel ezelőtt Ukrajnába költözött, hogy korábbi tapasztalatait és kiképzését az ukrán hadseregnél kamatoztassa. A család azt is elmondta, hogy Shaun élvezte az ukrajnai életet, és az elmúlt négy évben Ukrajnát fogadott hazájának tekintette. Ez idő alatt ismerkedett meg ukrán feleségével is, aki nagy hangsúlyt fektet az ország humanitárius szükségleteire. Pinner hároméves szerződése az év végén járt volna le, és a családja szerint azt tervezte, hogy humanitárius szerepet vállal az országban.

Ügyvédjük közölte, hogy fellebbezni fognak a döntés ellen.


 

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek