Üzenetében a tárcavezető köszönetet mondott az Egyesült Államoknak és amerikai kollégájának, Lloyd Austinnak a nagy erejű fegyverekért, és
forró nyarat ígért az orosz megszállóknak.
A HIMARS többszörös kilövésű rakétarendszerek szállítását egy 700 millió dolláros segélycsomag részeként jelentette be az Egyesült Államok június elején
- emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda. A hírportál szerint eredetileg négy rendszert terveztek biztosítani, azonban a Politico című amerikai lap nemrég azt jelentette, hogy a Pentagon kész még további négy rakétarendszer küldésére. Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége közölte, hogy az ukrán hadsereg maga határozhatja meg, hogy hol, milyen célpontok ellen alkalmazza a fegyvert.
A kijevi védelmi minisztérium szerdán jelentette be, hogy befejeződött az ukrán katonák kiképzése ennek a fegyverzetnek a működtetésére.

Közben Olekszandr Jakovlev, a dél-ukrajnai Herszon megyében lévő Szkadovszk polgármestere csütörtökön azt közölte, hogy az éjjeli légicsapások következtében egy helyi lakos meghalt. A Fekete-tenger partján fekvő kikötővárost még március elején foglalták el az orosz csapatok.
Az Ukrajinszka Pravda nem tért ki arra, hogy a mostani légicsapást az orosz vagy az ukrán erők hajtották-e végre.
Az ukrán déli műveleti parancsnokság a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy az orosz erők három rakétát lőttek ki a javarészt elfoglalt Herszon megye területéről a szomszédos régió székhelyére, Mikolajivra. A rakéták a város ipari és civil infrastruktúráját találták el. Egy ember sérült meg.
Mindeközben a kijevi városvezetés a háború végéig betiltotta a tűzijátékok árusítását és forgalomba hozatalát, valamint a kipufogó-hangtompító nélküli autókkal közlekedést a városban.
Ukrajnában háború dúl, városainkat ágyúzzák, eközben néhány állampolgár tűzijátékot rendez, vagy autóval úgy hajt végig az utcákon, mintha sugárhajtású repülőgépet vezetne. Ezért felelősséget kell vállalni
- hangoztatta Vitalij Klicsko polgármester.