BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: van forgatókönyv arra az esetre is, ha ki kell menekíteni a kárpátaljai magyarokat

Szijjártó Péter ismét megerősítette, hogy tartjuk, amit korábban mondtunk, és ha kell helyszínt biztosítunk a béketárgyalásokhoz.

Ha helyszín kell a béketárgyalásokhoz, akkor ebben nyitottak vagyunk, amint azt rögtön a háború kitörése után már egyszer felajánlottuk. Ugyanakkor továbbra is befogadjuk a kelet felől érkező menekülteket 

– közölte Szijjártó Péter. A külügyi és külgazdasági miniszter is részt vett a C5 (Ausztria, Szlovénia, Csehország, Szlovákia és Magyarország) tanácskozásán Budapesten.

Budapesten lehet az orosz–ukrán béketárgyalás helyszíne

Az orosz és az ukrán fél számára is felajánlotta a béketárgyalások helyszínéül Budapestet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek este. 

A miniszter az Indexnek megismételte, hogy Magyarország érdeke, hogy mielőbb béke legyen, mert akkor 

el lehet kerülni azokat a veszélyes forgatókönyveket, amelyek ahhoz készültek, hogy mit lehet tenni a Kárpátalján élő 150 ezres magyarság kimentése, megvédése érdekében. 

Ha a front esetleg közeledik Ukrajna nyugati feléhez, az az eddigieknél jóval nagyobb biztonsági kockázatot jelent esetünkben – tette hozzá.

Szijjártó Péter külügyminiszter Beregszász Ukrajna Kárpátalja
Fotó: Borsos Mátyás

A külügyminiszter úgy látja, továbbra is olyan politikát folytat a kormány, hogy minimális esélye legyen annak, hogy Magyarország belesodródjon a háborúba. Szijjártó szerint az Európai Unió hozott már elég szankciós döntést, de most már inkább arra kellene fókuszálnia, hogy miként lehetne mielőbb tűzszünetet elérni, idővel pedig békét kötni.

Nálunk is készültek háborús vészhelyzeti forgatókönyvek, a magyar katonaságnak a határvédelemből való kivonása is részben erről szól.

Azt a külügyminiszter is elismerte, nem valószínű, hogy az ukrajnai háború rövid időn belül véget érne.  

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.