Nem vennék nyilvántartásba a nőket Ukrajnában, bár eredetileg ez volt az elképzelés. Most azonban az ügy legújabb fejleményeként az ukrán védelmiminiszter-helyettes, Hanna Maljar reagált a közösségi oldalán.
A bizonyos szakterületen dolgozó és/vagy szakmai képesítéssel rendelkező nők katonai nyilvántartásba vételét a törvény írja elő, nem pedig valakinek a személyes szeszélye határozza meg – írta vasárnap Telegram-csatornáján az ukrán védelmiminiszter-helyettes. Ugyanakkor kiemelte, hogy elkészült egy új törvénytervezet, amely szűkíti a katonai nyilvántartásba vételre kötelezett szakterületek és/vagy szakmák körét, és tartalmaz egy olyan passzust is, amely hatályon kívül helyezi a nők katonai nyilvántartásba vételét hadiállapot ideje alatt – számolt be a Kárpáti Igaz Szó.
A kárpátaljai hírportál felhívta a figyelmet arra, hogy
2022. október elsejétől bizonyos szakterületeken a nők is katonai nyilvántartásba kerülnek
Ukrajnában.

Hanna Maljar a bejegyzésében kiemelte, hogy a védelmi tárca és a katonai vezérkar a törvények által meghatározott keretek között és feltételek mellett működik. A hatályban lévő jogszabály a bizonyos szakterületeken dolgozó és/vagy szakmai képesítéssel rendelkező nők katonai nyilvántartásba vételéről rendelkezik. A miniszterhelyettes hozzátette, hogy jelenleg nem indokolt a katonai névjegyzékben szereplő nők számának növelése.
Azonban a hadseregnek egészségügyi, rádiótechnikai és élelmiszer-technológiai szakemberekre továbbra is szüksége van
– húzta alá Maljar.
Az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara olyan törvénytervezetet dolgozott ki, amely számottevően megváltoztatja az ukrán nők katonai nyilvántartásba vételének eljárásmenetét, illetve szabad akarat hiányában a nők nem küldhetők a frontra.
A törvénytervezet az alábbi változásokat javasolja:
- azon szakterületek és/vagy szakmák jegyzékének a szűkítése, amelyek alapján a nőket hadkötelesnek nyilvánítják;
- önkéntes alapon kerüljön bevezetésre a meghatározott szakterületek és/vagy szakmák alapján a nők katonai nyilvántartásba vétele;
- a nők katonai nyilvántartásba vétele legkorábban egy hónappal a hadiállapot feloldása után kezdődhet meg.
A miniszterhelyettes hozzátette, hogy az ukrán kormány csupán javaslatot tehet a módosításokról, elfogadásukról a végső szót a parlament mondhatja ki.
Hanna Maljar nem mulasztotta el megjegyezni, hogy
2014 óta egyetlen nőt sem mozgósítottak erőszakkal Ukrajnában.