BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump szerint összeomlóban van az amerikai gazdaság

Trump azt mondta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság összeomlóban van.

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva. 

A texasi seregszemle – amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott nyitóbeszédet csütörtökön – a volt elnök felszólalásával fejeződött be. 

Orbán: nem szabad feladni a harcot a globalista elittel szemben, össze kell fognunk, és együtt kell győzelmet aratnunk

A magyar kormányfő beszédével kezdődött, szombaton Donald Trumpéval ér véget Dallasban a jobboldal vezető fóruma.

Kétórás beszédében Trump úgy vélte, hogy az ország a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult, csupán a konzervatívok menthetik meg a társadalmat a közelgő válságoktól, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a politikának vissza kell nyernie a társadalom bizalmát. 

A legfontosabb feladatnak a novemberi, úgynevezett félidős kongresszusi választások megnyerését nevezte. Úgy fogalmazott, 

Amerika felemelkedése ezzel kezdődik, és 2024-ben az elnökválasztáson remélt republikánus sikerrel folytatódik.

Fotó: AFP / Chandan Khanna

Trump ismét emlékeztett arra, hogy amikor – tavalyelőtt – másodszor indult a választáson, jobb eredményt ért el, mint először, amikor meg is nyerte. Hangoztatta, hogy a konzervatív erőkkel együtt folytatja a munkát annak érdekében, hogy az országot ismét naggyá, erőssé és biztonságossá tegyék. Ezúttal sem jelentette azonban egyértelműen be, hogy indul a következő választáson. 

A jelenlegi elnököt, a demokrata 

Joe Bident számos alkalommal bírálva megismételte azt az álláspontját, hogy az amerikai rendszert fokozatosan tönkreteszik, az előző elnökség alatt elért eredményeket visszájukra fordítják. 

Ezért szerinte a radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani. Beszédében Trump kemény fellépést követelt a bűnözők ellen, különös tekintettel a kábítószer-kereskedőkre. Kijelentette, hogy kormányzata idején az amerikai határ a legbiztonságosabbá vált történelme során, most viszont már a világ legrosszabbja. Meg kell állítani az inváziót déli határunkon – hangoztatta –, az illegálisan érkezőket vissza kell küldeni vagy börtönbe juttatni, a visszaesőket pedig példátlanul szigorú büntetésekkel kell sújtani. 

Reformokra szólított az amerikai választási rendszerben, és új szabályokat sürgetett korrupció ellen, mert a jelenlegi rendszer beteg, és úgy vélte, a jelenlegi vezetés a médiában cenzúrát alkalmaz. Fontosnak mondta, hogy 

megvédjék a szülők jogait, és álláspontja szerint az oktatást is meg kell tisztítani, a gyermekeket meg kell védeni a genderideológia terjedésétől. 

Azt is hangoztatta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság összeomlóban van, és lépéseket kell tenni az energiaárak mérséklése érdekében. 

Leszögezte, hogy a külpolitikában is vissza kell térni az Amerika az első jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét, és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. 

Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában. Bírálta Nancy Pelosi demokrata házelnök nemrégitajvani látogatását, 

és megismételte a mostani konferencia azon jelszavát, hogy a közelgő választásokon Pelosit le kell váltani  posztjáról, és a kongresszusnak republikánus többségűvé kell válnia. 

A CPAC egy 1974-ben alapított jobboldali esemény, amelyet a kezdetek óta az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) szervez meg. Az első CPAC-n Ronald Reagan volt az első vezérszónok, azóta pedig a konzervatív elnökök, valamint a Republikánus Párt vezető alakjai rendszeresen megjelennek az eseményen. Korábban Ázsia, Dél-Amerika és Ausztrália is helyet adott már a CPAC-nek, idén azonban első európai országként Magyarország is megszervezte a konzervatív eseményt. A magyar kormányfő is felszólalt a májusi CPAC Hungaryn, a budapesti Bálnában, ahol a többi között ismertette a jobboldal sikeréhez alkalmazható 12 pontos receptjét

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.