Az Ukrajnában zajló háború minden egyes következménye szinte azonnal és rendkívül súlyosan megjelenik Magyarországon

 – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban a Facebookra feltöltött videójában. Hozzátette, hogy eddig másfél millió menekült érkezett Magyarországra, az elszabadult, az árak meredeken emelkednek, a miniszter szerint mindezekre a bajokra az egyedüli megoldás a béke lenne. 

„Magyarország minél előbb békét akar, és ha nem lesz béke, akkor továbbra is ezekkel a súlyos következményekkel kell szembesülnünk.

Béke pedig csak akkor lehet, ha béketárgyalások vannak, és azt gondolom, hogy az ENSZ Közgyűlése a legjobb lehetőséget kínálta arra, hogy ezek a megbeszélések meginduljanak.

Azonban sajnálattal kell most már a negyedik nap végén megállapítanom, hogy ilyen megbeszélések nem voltak és valószínűleg nem is lesznek. Megkérdeztem Szergej Lavrovot, hogy rajtam kívül kivel találkozott az Európai Unióból, de más találkozója uniós külügyminiszterrel nem volt”

– mondta Szijjártó. A miniszter hozzátette, hogy az ellenzéki oldal felteheti majd azt kérdést, hogy akkor a magyar külügyminiszter minek is találkozott az orosz külügyminiszterrel, de Szijjártó szerint a béke párbeszéd nélkül nem fog létrejönni.

„Én azt gondolom, hogyha az elkövetkező időszakban a békéről nem jönnek létre tárgyalások, akkor a világ még súlyosabb  következményekkel fog szembesülni, amiket jó lenne elkerülni ” – közölte a politikus. 

Túl a sokadik szankción a háború eszkalálódik, a következményeket pedig az unió is erősen megszenvedi

Hét szankciós csomagot fogadott el eddig az EU Moszkvával szemben azóta, hogy Oroszország februárban megtámadta Ukrajnát. A retorziók a magyar kormány szerint többet ártottak Európának, mint az agresszornak.