Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni – jelentette a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap. A francia nyelvű napilap tájékoztatása szerint az üggyel összefüggésben három embert szombaton előállítottak Hollandiában, egy további gyanúsított szökésben van. A Hágában elfogott három, 20, 29 és 48 éves holland állampolgár kábítószer-birtoklás miatt ismert a rendőrség előtt. A belga hatóságok a kiadatásukat kérték. 

A beszámoló szerint csütörtökön két holland rendszámú autóra lettek figyelmesek a miniszer flandriai otthonának közelében. Az autósok és utasaik elmenekültek, miután észrevették, hogy a szomszédok figyelik őket.

Péntek reggel a miniszer szomszédja egy, a közlekedést akadályozó, magára hagyott holland rendszámú autóra lett figyelmes. A kiérkező rendőrök egy Kalasnyikov típusú gépfegyvert találtak a csomagtartójában. Feltételezések szerint a gyanúsítottak a miniszter elrablását tervezhették. Az illetékes hatóságok nyomozást rendeltek el – írták. 

A Le Soir című belga napilap azt közölte, kábítószerellenes intézkedések indokolhatják az igazságügyi miniszter elleni fenyegetéseket. Van Quickenborne a napilapnak nyilatkozva azt mondta, az érintettek a várttal ellentétes hatást fognak elérni. A bűnözők sarokba szorítva érzik magukat. A helyzet „megerősíti azt a meggyőződésemet, hogy folytatnunk kell a harcot, a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, a korábbinál több személyzettel és több erőforrással” – jelentette ki a miniszter. 

Alexander De Croo belga miniszterelnök szombaton közzétett Twitter-üzenetében teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az igazságügyi miniszterrel szembeni fenyegetést, és közölte: 

legyen világos: nem fogunk megijedni senkitől. A munka folytatódik.

Vincent Van Quickenborne a közösségi oldalon azt írta: „Egy demokráciában, egy jogállamban soha nem hajolunk meg az erőszakkal szemben. Soha.” Elítélte a fenyegetést, és kérte, tartsák tiszteletben a családját és a magánéletüket. 

A miniszter a következő napokban nem vesz részt hivatalos programokon – közölte a napilap.