Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból – áll a párt közleményében. Emlékeztették a képviselőt arra is, nemrég még azt ígérte, továbbra is aktív tagja lesz az MSZP-nek, és elszántan küzd a közös sikerekért.

Mint írják, ahogy a mondás is tartja, a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás. Ezért arra kérik a nyilvánosságra hozott közleményükben, hogy Ujhelyi István rendezze a szocialista pártban az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, egyben felszólítják, hogy adja vissza EP-képviselői mandátumát, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott.

Az ATV portálja úgy értesült: az MSZP csaknem 4 millió forint pártkasszába való befizetését várja el Ujhelyi Istvántól. A párt több vezető politikusa szerint ugyanis az MSZP és Ujhelyi között írásos szerződés van arról, hogy az európai parlamenti képviselői fizetésének 10 százalékát be kell fizetnie a pártkasszába. Amikor Ujhelyi posztolt az MSZP elhagyásáról, talán nem is gondolta, hogy valójában is nehéz lesz a búcsú.