Románia akkor csatlakozhat a schengeni övezethez, ha ennek valamennyi feltételét teljesíti – jelentette ki szerdán, romániai látogatása során Mark Rutte holland miniszterelnök, aki Klaus Iohannis román elnökkel és Nicolae Ciuca miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseket.

Fotó: Daniel Mihailescu
A felek katonai kiképző alakulatot látogattak meg a Brassó megyei Nagysinkben, ahol holland, francia, belga és román katonák teljesítenek szolgálatot. A látogatást követő sajtótájékoztatón Rutte elmondta, hogy Hollandia nem ellenzi elvből Románia schengeni övezethez való csatlakozását, de Bukarestnek valamennyi feltételt teljesítenie kell.
Meg kell várni, hogy a feltételek teljesítéséről zajló vizsgálatok milyen eredménnyel zárulnak, illetve mi lesz az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus sorsa, amelynek során Brüsszel figyelemmel kíséri a román igazságszolgáltatási reformokat – hangsúlyozta. Rutte rámutatott, hogy korrekt és átlátható módon kell ellenőrizni a feltételeket.
A holland miniszterelnök szerint Románia sok lépést tett a jó irányba, de szerkezetileg egy erősebb jogállammá kell válnia.

Iohannis elmondta, hogy a schengeni csatlakozási feltételek 2011 óta módosultak, azóta korszerűbbé vált a közös határellenőrzés, és még sok munkára van szükség ahhoz, hogy mindenki számára biztonságos schengeni övezetet alakítsanak ki. A román elnök úgy vélte, hogy a technikai feltételek mellett a politikaiakat is teljesíteni kell, hiszen a végső szó az uniós belügyminisztereké lesz, akiknek konszenzussal kell dönteniük. Mint mondta, nem szabott határidőt, hiszen nem az a lényeg, hogy Románia mikor léphet be a schengeni övezetbe, hanem az, hogy ez valamikor megtörténjen, lehetőleg minél hamarabb – mondta.
Az orosz–ukrán háború kapcsán Rutte bejelentette, hogy Hollandia növeli az Ukrajnának nyújtott segítséget, hogy Kijev megerősítse légvédelmi kapacitását. A holland kormányfő közölte, minden eszközzel támogatni kell Ukrajnát, és elítélte az ukrán civileket ért orosz rakétatámadásokat.