A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsüléséről bejelentkezve méltatta a Varsó által tanúsított higgadtságot az éppen két héttel ezelőtti lengyelországi rakétabecsapódásokat követően, amelyekkel kapcsolatban ismételten aggodalmát fejezte ki.

Jens Stoltenberg és Szijjártó Péter.
Fotó: Borsos Mátyás

A lengyel vezetők lélekjelenlétének és rendkívül felelősségteljes viselkedésének köszönhető az, hogy ma itt Bukarestben nem a harmadik világháború fejleményeit vitatjuk meg 

– szögezte le. Szerinte, ha nem reagáltak volna ilyen higgadtan, akkor a háború könnyen eszkalálódhatott volna, ami olyan súlyos következményekkel járt volna, amelyekkel senki nem akar szembesülni.

Majd ezzel szemben szégyenteljesnek nevezte mindazon újságírók és politikusok viselkedését, akik a rakéták becsapódása után azonnal nemcsak hogy tudni vélték, de világgá is kürtölték, hogy szándékos rakétatámadás történt.

Ők mind a tűzzel játszottak, mind könnyen okozhatták volna a háború eszkalálódását 

– húzta alá.

Szijjártó Péter ezután figyelmeztetett, hogy amíg tart a fegyveres konfliktus, addig fennáll az eszkaláció veszélye, és nemcsak a konkrét fizikai támadások, hanem bizonyos felelőtlen nyilatkozatok és döntések is tragikus következményekkel járthatnak.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország szomszédos államként pontosan tisztában van a kockázatokkal, ezért is rendkívüli módon érdekelt a békében.

Tudjuk, hogy a háború esetleges eszkalációja elsőként nem a több száz vagy több ezer kilométerrel odébb lévő országokat, nem az óceán túloldalát érintené, hanem a földrajzilag legközelebb eső területeket 

– fogalmazott.

Ennek kapcsán pedig üdvözölte, hogy 

a NATO-főtitkár világossá tette, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak, 

és reményét fejezte ki, hogy ez így is fog maradni, ugyanis – mint mondta – mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti közvetlen összecsapás elkerülése érdekében.

A miniszter arról számolt be, hogy hazánk a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, több mint egymillió menekültet fogadott a szomszédos országból, mostanra nagyjából 1300 iskolában és óvodában tanulnak Ukrajnából érkezett gyerekek. Kiemelte, hogy közeledik a tél, ami tragikus, szörnyű humanitárius katasztrófát hozhat magával, még nagyobbat az eddigieknél.

A tél közeledik és ez a tél magával hozhat egy tragikus, szörnyű, hatalmas humanitárius katasztrófát, még nagyobbat, mint az eddigiek. Az előttünk álló időszak nehézségei azt hiszem, hogy kiemelik a béke elérésének fontosságát, csak a béke jelent megoldást a háború által okozott nehézségekre és tragédiákra, a béke viszont minden problémára megoldást kínál. Ezért mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában. 

– közölte a miniszter.

Majd hozzátette: ki kell zárni minden olyan tényezőt, amely a háború eszkalációjához vezethet, nem szabad felszámolni a kommunikációs csatornákat, de legalábbis a stratégiai kommunikáció lehetőségét mindenképp fenn kell tartani Moszkvával.

Végül pedig köszönetét fejezte ki Törökországnak a közvetítői tevékenységéért, illetve üdvözölte, hogy nemrég találkozót tartottak magas rangú amerikai és orosz titkosszolgálati vezetők között.