Közélet

Ennyi ukrán katonát tartanak fogságban az oroszok – hivatalosan

A fogságban tartott ukrán katonák száma ezrekre, az eltűnteké tízezrekre rúg, legalábbis a hivatalos adatok szerint – írta a KárpátInfo.net. A forrás ukrán, és a hadifoglyok esetében oroszoktól kapott adatokra hivatkozik.

A hivatalos adatok szerint jelenleg 3392 ukrán katona van orosz fogságban – írta az RBK-Ukraina cikkére hivatkozva a KárpátInfo.net.

Ukrajna, szegénység, ukránok
Fotó: AFP

Az adatok Aljona Verbicka elnöki megbízottól származnak, aki szerint 15 ezer katonát és civilt eltűntként tartanak nyilván.

Verbicka elmondta: az ukrán hatóságok nem tudják, mi történt az eltűntekkel: fogságba estek, erőszakkal elhurcolták őket a megszállt területekről, esetleg meghaltak.

Az ilyen bizonytalanság különösen nehéz a rokonok számára

– mondta.

Verbicka szerint Moszkva szisztematikusan megsérti a genfi egyezményt, és az oroszok továbbra sem engedik meg, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának képviselői meglátogassák a hadifoglyokat.

Záporoznak az orosz rakéták a szilveszterező kijeviekre

Az év utolsó napján sem csillapodik a háború, az ukrajnai városokra – köztük Kijevre is – rakéták tucatjai hulltak – közölték ukrán hivatalnokok szombaton.

A kijeviek a becslés szerint 29 teljes napot töltöttek idén óvóhelyen.

 

 

Ukrajna hadifoglyok háború eltűntek
Kapcsolódó cikkek