Közélet

Kreml: azonnal lőnek majd az amerikai Patriot rendszerekre, amint megérkeznek Ukrajnába

Az oroszok legitim célpontnak tekintik a Kijevnek szánt nyugati fegyverrendszereket.

Célpontnak tekinti Oroszország az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányokat, így azokra a Patriot légvédelmi rakétarendszerekre is lőni fognak, amelyeket várhatóan az Egyesült Államok ad Kijevnek. Az erről szóló tervezet ugyanis a hírek szerint hamarosan Joe Biden amerikai elnök asztalára kerülhet. 

Kahramanmaraĺ˙,,Turkey,-,29,Ocak,2013:,The,American,Missile,Defense
Fotó: Shutterstock

Az ügyben megszólalt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki szerint egyértelműen célpontnak tekintik majd Patriot rendszereket, de egyelőre, mivel hivatalosan még nem került sor az átadásra, nem vesztegetne több szót az ügyre – írta a Reuters hírügynökség. 

A Patriot rendszert a világ legfejlettebb légvédelmi szisztémájának tartják, repülők, cirkálórakéták és ballisztikus rakéták ellen is védelmet nyújt. A kilövőegységeket mobil radarállomások és egyéb támogatójárművek kísérik. 

Oroszország hónapok óta folyamatosan lövi az ukrán légvédelmet és közműhálózatot azzal a céllal, hogy kivéreztessék Kijevet és átvehessék az ukrán légtér felett az irányítást. Ez ugyanakkor máig nem sikerült, és várhatóan a Patriot rendszerek bevetésével esélytelenné válna. 

 

orosz-ukrán háború
Kapcsolódó cikkek