Évente ezrek halnak meg, mert nincs elég adományozott szerv a transzplantációhoz, a világjárvány után pedig még hosszabbak lettek a várólisták. Lehet, eljött az ideje, hogy a donorok kompenzációt kapjanak, a szervkereskedelem pedig törvényessé váljon, vagy van jobb megoldás a hiány pótlására?
Bár a szervátültetés a modern orvostudomány egyik legnagyobb csodája, donornak lenni pedig az egyik legönzetlenebb jótétemény, amint pénz és profit kerül a rendszerbe, rémálommá válhat a segítség.
Az illegális szervkereskedelem még a bűnözők körein belül is gyalázatos üzlet, amely a legszegényebb embereken élősködik, emberrabláson és gyilkosságon alapul, az eredménye pedig gyakran veszélyes, hiszen ritkán ellenőrzik, hogy az áldozatoknak volt-e valamilyen betegsége, mielőtt a szike alá kényszerítették. Ebben pedig nem csak bűnbandák vesznek részt – Kínában külön iparága van a kivégzett, gyakran politikai foglyok szerveinek kioperálására, Brazíliának pedig le kellett állítania a donorprogramját, amikor a felelős szervezetet a halottasházak „kirablásával” gyanúsították meg.
Becslések szerint az illegális szervkereskedelem évente 600 millió és 1,2 milliárd dollár közötti nyereséget termel.
Az iparág azért ilyen sikeres, mert bár világszerte több száz ezer embernek van szüksége szervátültetésre, nagyon kevés a donor, a várakozási idő pedig a járvány előtt is körülbelül három-három és fél év volt, de azóta hosszabb lett. Aki viszont nem akar várni, annak az egyetlen lehetősége, hogy az alvilághoz fordul segítségért.
A transzplantációk hiánya miatt rengetegen halnak meg nap mint nap. Mi lenne, ha az iparágat meg lehetne tisztítani a feketepiac stigmájától, és jogi keretek közé szorítva biztosítani, hogy nem lesznek visszaélések?
Világszerte egyre több orvos és egészségügyi szakember áll ki amellett, hogy a donorokat pénzügyileg is támogatni kellene, és egy legális piacot kellene kialakítani, amin keresztül rengeteg életet menthetnének meg.
A világon egyetlen egy országában létezik a legális szervkereskedelem, mégpedig Iránban, ahol a veséket pénzbeli ellenszolgáltatásért is lehet „adományozni”. Bár az emberek két vesével születnek, a legtöbben teljes, egészséges életet élhetnek eggyel is. A donornak és a páciensnek kompatibilis vércsoportúnak kell lennie, de a nem rokon donoroktól származó átültetések ugyanolyan sikeresek, mint a közeli családtagoktól származók.
Egy állami szervezet segít abban, hogy a felek megtalálják egymást és megegyezzenek a kompenzáció összegén. Az egészségügyi rendszer ingyen elvégzi az operációt, a várólisták pedig gyakorlatilag megszűntek, sőt, túl nagy a kínálat.
Igaz, a perzsa rendszer elsősorban a szükség miatt jött létre, az ország ellen bevezetett szankciók ugyanis lehetetlenné tették a dialízisgépek, azaz a mesterséges vesék beszállítását. A legális piacról pedig kiderült, hogy majdnem ugyanazok a hátrányai, mint amikor a bűnszervezetek irányítják, ugyanis a legtöbb „donor” a legszegényebbek köréből származik, akik hajlandók pár ezer dollárért eladni magukból egy darabot. A különbség az, hogy a kórházak végzik a beavatkozást és az állam támogatja.
Érdekes módon a donorhiányt nem csak a nyílt piaccal lehet megoldani, legalábbis Spanyolországnak, valamint az őket követő horvátoknak ez sikerült. Itt is állami szervezetek végzik a párok összekapcsolását és jelentősen lerövidültek a várólisták, ráadásul a környező országoknak is tudnak segíteni. Úgy, hogy szó sincs a pénzügyi kompenzációról, a transzplantációk kizárólag adományokra épülnek.
A spanyol rendszer alapja a „feltételezett beleegyezés” – a potenciális donoroknak nem kell jelentkezniük, mivel az egészségügyi rendszer mindenkit ekként kezel a halál után, viszont lehetőség van a kimaradásra, amit a családtagok is kérelmezhetnek az elhunyt nevében.
Ezzel az emberek alig 10 százaléka él, az eredmény pedig a világ legsikeresebb szervátültetési programja, amely minden évben több ezer ember életét menti meg. Igaz, várólisták így is vannak, és nem mindenkit tudnak megmenteni, de a jótékonysági rendszert maximálisan ki tudták bővíteni, ami az egészségügynek is olcsóbb, mivel egy dialízisgép működtetése körülbelül kétszer annyiba kerül, mint egy szervátültetés.
A legális szervkereskedelem piacát meg lehetne valósítani úgy, hogy nagyobb védelmet biztosít a kiszolgáltatott potenciális donoroknak. A spanyol rendszer viszont enélkül is sikeres, lehetőség van a kimaradásra, és a lelkiismeretünk is tisztább marad, ha részt veszünk benne.
Szerencsére lehet, hogy pár éven belül el is felejthetjük ezt a kérdést. A modern tudomány több áttörést is elért a mesterséges szervek és protézisek, a génmódosítás, sőt még a klónozás területén is, ezek pedig, bár egy sor más etikai kérdést vetnek fel, működőképes alternatívát jelenthetnek. Ha a jövőben ezek széles körben elérhetővé válnak, az megoldaná a donorok hiányát és ezzel az illegális szervkereskedelmet.
