London polgármestere szerint a brexit hatalmas károkat okoz a főváros pénzügyi negyedében, és azzal vádolja a kormányt, hogy figyelmen kívül hagyja a kilépésből fakadó kedvezőtlen hatásokat – írja a Bloomberg.

Csütörtök este az üzletei negyed vezetőinek tart beszédet Sadiq Khan, aki szerint helytelen úgy tenni, mintha az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból nem okozna károkat. A politikus szerint a londoni Cityt súlyosan sújtja a brexit, és korábban úgy fogalmazott, hogy
London nem engedheti meg magának, hogy lemaradjon egyetlen nemzetközi versenytársától sem.
A YouGov múlt heti felmérése szerint a kilépés mellett szavazók negyede úgy érzi, hogy rosszabbra fordultak a dolgok a brexit óta. A YouGov novemberi közvélemény-kutatása szerint most többen úgy gondolják, hogy Nagy-Britannia tévedett, amikor kilépett az Európai Unióból.
Úgy tűnik, hogy a minisztereknél szelektív amnézia alakult ki, ha a problémáink egyik kiváltó okáról van szó
– fogalmazott a polgármester, aki szerint a brexitet nem lehet kitörölni a történelemből, és annak a következményeket sem lehet eltüntetni. Khan szerint
a brit kilépés 5,5 százalékkal csökkentette a brit GDP-t, 11 százalékkal a beruházásokat, illetve 7 százalékkal az áru- és szolgáltatáskereskedelmet.