BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még nincs új házelnök Amerikában, de egy lépéssel közelebb kerültek hozzá

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A 12. szavazás is elbukott, de Kevin McCarthy ezúttal már növelni tudta támogatottságát.

A 12. fordulóban sem tudták megválasztani az Egyesült Államok képviselőházának új elnökét, de a pénteken tartott első szavazás már elmozdulást jelzett a negyedik napja húzódó folyamatban Kevin McCarthy, a republikánusok többségének támogatását élvező jelölt sikere felé. A republikánus képviselőcsoportot vezető Kevin McCarthynak az abszolút többséget most sem sikerült elnyernie, de eddigi ellenzői közül többeket maga mellé állított. Párttársai közül 213-an mellette, heten ellene szavaztak.

Fotó: Wade Vandervort / AFP

A demokraták – csakúgy, mint eddig minden fordulóban – egységesen, mind a 212-en képviselőcsoportjuk vezetőjére, Hakeem Jeffriesre voksoltak. A 12. szavazást megelőzően a képviselőházi többséget adó republikánus tagok közül 

a kaliforniai Mike Garcia érvelt Kevin McCarthy mellett: megválasztását a törvényhozás előtt álló feladatok megkezdésének szükségességével indokolta. 

Mike Garcia egyben köszönetet mondott a kongresszus épületében, a Capitoliumban dolgozó biztonsági személyzet munkájáért, amivel utalt arra, hogy pontosan két éve, 2021. január 6-án zajlott le a törvényhozás megtámadásába torkolló zavargás Washingtonban. Az évfordulón Joe Biden elnök kitüntetést – elnöki érmet – adományozott a törvényhozás épületét és az alkotmányos rendet védelmező személyzet, köztük a rendőrség 12 tagjának.

Az Egyesült Államok 118. kongresszusa kedden ült össze. A képviselőházban a republikánusok 222-212 arányú szavazati többségben vannak, egy szék üres, mert az arra novemberben megválasztott képviselő időközben elhunyt. A felsőházban – a szenátusban – a demokratáknak van 51-49 arányú többségük.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.