BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: Magyarország nem blokkolja az ukrán segélycsomagot

Korábban több külföldi lap is arról írt, hogy Magyarország miatt nem kaphatja meg az 500 millió eurót Ukrajna.

Az ukrajnai helyzet volt a fő csapásirány Brüsszelben az európai uniós külügyminiszterek tanácsülésén, ahonnan Szijjártó Péter külügyminiszter számolt be a részletekről. 

Szijjártó Péter
Fotó: Szijjártó Péter / Facebook

Két előterjesztés került napirendre: az egyik, hogy az európai békekeretből újabb 500 millió eurót csoportosítson át az Európai Unió Ukrajnának, hogy ebből finanszírozzák a fegyverszállítmányokat. A másik pedig, hogy 45 millió euróval járuljon hozzá az EU a korábban elindított, ukrán katonákat kiképző misszió működéséhez.

Szijjártó Péter a közösségi oldalán úgy fogalmazott: Magyarország álláspontja egyértelmű, béke kell, minél előbb. Szomszédos országként ennek a súlyát a saját bőrünkön érezzük. 

Így Magyarország érdekeivel ellentétes minden olyan döntés, amely a háború elhúzódásához vezet, ugyanakkor Szijjártó Péter kiemelte: hazánk nem akadályozza az EU erre vonatkozó döntésének végrehajtását, azaz nem blokkolja a pénzügyi átcsoportosításokat.

Ugyanakkor hozzátette: kéréssel is fordult az ukrajnai magyarság ügyében, hiszen az elmúlt időszakban több magyarellenes támadás is volt a Kárpátalján, amelyek ellen az Európai Uniónak is fel kell lépnie. Magyarország azt várja Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben a magyar nemzeti közösség jogait. 

Szijjártó Péter az új szankciós csomaggal kapcsolatban elmondta: az ukrán felszólaló az orosz nukleáris szektor szankcionálását is követelte, és ennek látszik, hogy van táptalaja az európai uniós közösségen belül is. A külügyminiszter szerint látszik, hogy a szankciók nagyobb kárt okoznak Európának, mint az oroszoknak. 

Szijjártó kiemelte: a magyar energiaellátás szempontjából a nukleáris energia nélkülözhetetlen. A paksi atomerőmű nélkül hazánk energiaellátása nem lenne megoldható. 

Magyarország éppen emiatt nem támogat olyan szankciót, amely bármilyen módon korlátozná az orosz nukleáris szektort. Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Ugynakkor hozzátette: egyelőre semmilyen konkrétum nem hangzott el ezzel kapcsolatban, csak a szándékok érezhetők. 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.