BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A dán klímatanács különadót vetne ki a marhahúsra

A dán klímatanács javaslata szerint a lakosságnak kétharmadrészt növényi alapú étrendre kellene áttérnie a klímavédelmi célok eléréséhez.

A dánoknak húsfogyasztásuk kétharmadát zöldségekkel és más növényekkel kellene helyettesíteniük ahhoz, hogy elérjék az ország által kitűzött klímacélokat a 2020-as évek végére – közölte kedden egy független dán kormányzati tanácsadó.

Crazy,Hungry,Man,Eating,Mix,Grill,Meat.,Emotional,Content,For
Fotó: Maksim Denisenko

A dán klímatanács által előterjesztett kulcsjavaslatok között a legfontosabb a környezetet előállításukkal megterhelő élelmiszerekre kivetett adó volt. 

A bizottság javaslata szerint a kormánynak a marhahúsra – amelynek a legnagyobb a karbonlábnyoma – 33 százalék körüli adót kellene kivetnie – jelentette ki a tanács elnöke, Peter Mollgaard a Reuters hírügynökségnek. A dán klímavédelmi stratégiáról szóló éves jelentés szerint a kormánynak kötelező 70 százalékkal visszaszorítania az ország szén-dioxid-kibocsátását.

A jelentés szerint a dánok a világátlag nagyjából kétszeresét fogyasztják olyan állati eredetű élelmiszerekből, mint a sertéshús, a marhahús és a tejtermékek. 

A táplálkozással kapcsolatos károsanyag-kibocsátás alapján Dánia a világ legszennyezőbb országai közé tartozik. Jelentős sertéshústermelőként – az országban minden lakosra két sertés jut – a sült disznóhús az egyik legfontosabb fogása az ország konyhájának.

Dánia területének fele földművelés alatt áll, így a világ legintenzívebben művelésű országai közé tartozik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.