Rövid betegség után 86 éves korában elhunyt Hugh Hudson, a Tűzszekerek című film rendezője – tudatta a BBC. A szeretett férj és apa pénteken hunyt el a londoni Charing Cross kórházban – áll a rendező családjának közleményében.

53rd International Antalya Film Festival
 Hugh Hudson brit rendező az 53. Nemzetközi Antalya Filmfesztivál záróünnepségén Törökországban, 2016. október 23-án.
Fotó: AFP

A Tűzszekerek két brit rövidtávfutó – Eric Liddell és Harold Abrahams – küzdelmét filmesíti meg, akik 1924-es párizsi olimpián versenyeztek. Eric, az elszánt skót misszionárius isten dicsőségéért fut, míg Harold, aki egy gazdag zsidó család fia azért, hogy győzelmeivel bebizonyítsa jogos helyét a cambridge-i társadalomban.

A filmet hét Oscar-díjra jelölték, ebből négyet 1982-ben el is nyert.

Hudson további filmes sikerei között szerepel az 1984-es Tarzan, a majmok ura. 

A színész Nigel Haverst rendkívül megrendítette Hudson halála, és a Tűzszekerek forgatását szakmai karrierjének egyik legmeghatározóbb élményét nevezte, és mint mondta, rengeteget köszönhet a Hudsonnak. A film zeneszerzője, Vangelis kevesebb mint kilenc hónappal ezelőtt halt meg.