Mind a negyven KISS forgalomba állt, ezzel teljessé vált a MÁV-Start emeletes motorvonatokból álló flottája. A korszerű járművek a budapesti agglomerációból ingázók mindennapjainak meghatározó szereplőivé váltak – olvasható a társaság oldalán.

Emellett nem csak az elővárosi vonalakon utazók élvezhetik az emeletes motorvonatok nyújtotta szolgáltatást, hiszen akár Hegyeshalomig, hétvégén pedig Nyíregyházáig is lehet utazni ezeken a vonatokon, nyáron pedig a Balatonra is több tízezer utast szállítottak. 

Európában egyedülálló módon, Magyarországon nyílt először lehetőség arra, hogy három összekapcsolt – összesen 467,7 méter hosszú – KISS szerelvény 1200 utassal a fedélzeten útnak induljon. 

vonat
Fotó: Huszár Márk / Heves Megyei Hírlap

A MÁV-Start 2017 áprilisában kötött keretmegállapodást negyven darab KISS emeletes motorvonat beszerzésére, a járműveket jelentős hazai hozzáadott értékkel a Stadler Bussnang AG szállította le. A motorvonatok egy részének végszerelése Magyarországon valósult meg, a forgóvázak összeszerelését teljes egészében a Stadler szolnoki üzemében végezték magyar munkatársak. 

Az első KISS 2020 márciusában kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, de a pandémia mintegy fél évre kényszerpihenőre küldte az emeletes motorvonatokat. 

2020 augusztus végén kezdhettek újra közlekedni, azóta folyamatosan álltak forgalomba az új szerelvények.