BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Medvegyev: Ukrajna azért akar csatlakozni a NATO-hoz, hogy utána azonnal megtámadja Oroszországot

Ukrajna a NATO-csatlakozás után teljes körű katonai hadműveletet indíthat Oroszország ellen a Krím-félsziget miatt – fejtette ki a véleményét az orosz médiának az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke, Dmtirij Medvegyev. Hozzátette, hogy Moszkvának ezt mindenképpen meg kell akadályoznia. A volt államfő arról is beszélt, hogy Ukrajna teljes egészében Oroszország része, illetve, hogy a Nyugat fel akarja darabolni és ki akarja zsákmányolni a hazáját. A Nemzetközi Büntetőbíróságot idióták gyülekezetének titulálta.

Ukrajna azt tervezi, hogy csatlakozik a NATO-hoz, hogy a szervezet védelmét élvezve lerohanhassa Oroszországot – közölte félelmeit az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke. Dmtirij Medvegyev, egykori államfő szerint Ukrajna egyből atomfegyvereket kezd majd gyártani, amint csatlakozik az Atlanti Szövetség, hogy aztán ezek segítségével megtámadja Oroszországot a Krím miatt.

Fotó: AFP

Medvegyev arról is beszélt, hogy Ukrajna Oroszország része, de Moszkva geopolitikai és történelmi okokból már régen beletörődött, hogy területének ez a szelete más lobogó alatt létezik – írta meg a RIA Novosztyi orosz lap.

Ukrajna rakétákat gyárt és van egy saját atomfegyver-komplexuma. A NATO-csatlakozás tehát azt jelentené, hogy Oroszország kap egy szomszédot, akinek atomfegyverei vannak, ráadásul egy barátságtalan szövetség tagja. Hadd emlékeztessek mindenkit, hogy Ukrajna jelenlegi vezetője még 2021-ben beszélt arról, hogy atomfegyvert akar gyártani 

– mondta Medvegyev. A volt államfő azzal folytatta, hogy ezt a fenyegetést nem nézhették tétlenül, miközben Kijev nem volt hajlandó elismerni, hogy a Krím-félsziget Oroszország része.

Átneveznék Oroszországot – már javaslat is van az új nevére

Zelenszkij elnök kiadta az ukrán miniszterelnöknek, hogy vizsgálja meg a kérdést.

Szerintünk a miénk, szerintük az övék. Mi következik ebből? Hogy csatlakoznak a NATO-hoz, hogy aztán megtámadjanak minket. Ezt nem hagyhattuk 

– magyarázta meg az elmúlt több mint egy év eseményeit Medvegyev. Ezt követően kijelentette, hogy a Krím és Ukrajna is az Orosz Birodalom részei voltak, amit mindig is orosz lakosság lakott. Medvegyev ezt a területet nagy Oroszországnak nevezte. Hozzátette, hogy a nyugati országok elszámolták magukat, amikor nem hitték el, hogy Oroszország mennyire elszánt a különleges katonai művelet mellett.

Értelmetlen egyes országokkal, vagy országközösségekkel tárgyalni. Vannak akik csak az erőből értenek 

– jelentette ki az orosz Biztonsági Tanács alelnöke. Hozzátette, hogy Oroszországnak még soha nem volt olyan rossz a viszonya a Nyugattal, mint most és úgy látja, hogy esélytelen bármiféle kommunikációban bízni. Azt is kifejtette, hogy személyesen nem kedveli az Európai Unió vezetőit, akiket alapvetően műveletlennek tart, illetve a kompetencia hiányát véli felfedezni náluk.

Oroszország élete a posztszovjet időszakban nem szólt másról, mint a tárgyalásokról. Állandóan tárgyaltunk valakivel, a NATO-val, az EU-val, Amerikával. Ennek köszönhetően számos partnerséget és stratégiai kapcsolatot kialakítottunk. Ez után jönnek ezek a nyugati vezetők és mindent lenulláztak, amit az évek során elértünk 

– fejtette ki Medvegyev, hogy miben látja az alapvető problémát a nyugati országokhoz fűződő viszonyban.

A volt államfő azt is fejtegette, hogy mi is pontosan a Nyugat célja Oroszországgal. Szerinte a gond ott kezdődött, hogy Moszkva nem hódolt be az Egyesült Államoknak. Úgy látja, hogy a Nyugat terve, hogy destabilizálja az országot, majd kisebb területi egységekre osztja, amiket aztán a NATO-ba olvaszt. A tervet azzal magyarázta, hogy a Nyugat így akarja megszerezni az orosz nemzeti vagyont.

Medvegyev zárásként azt is közölte, hogy országa nevetségesnek tekinti a Nemzetközi Büntetőbíróságot, ami szerintük egy inkompetens szervezet, amiben idióták ülnek. Azt is kijelentette, hogy ha az a valószerűtlen forgatókönyv megvalósulna, hogy Vlagyimir Putyin Németországba utazik és ott letartóztatják az egyértelmű hadüzenet lesz.

Komolyan akkora idióták, hogy azt képzelik le lehet tartóztatni egy atomhatalom vezetőjét? 

– tette fel a teoretikus kérdést Medvegyev.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.