Döntés született arról, hogy Magyarország lojális NATO-szövetségesként immár negyedik alkalommal, 2025-ben ismét részt vesz a balti államok légtérvédelmében – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a lengyelországi Lódzban.

A tárcavezető a NATO közép- és kelet-európai tagországait tömörítő Bukaresti Kilencek tanácsülésének szünetében hangsúlyozta, hogy Magyarország megbízható NATO-szövetségesként teljesíti a tagsággal járó kötelezettségeit, így már az idén – a vállalt határidő előtt – meg fogja haladni a védelmi kiadások szintje a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát,
az a cél pedig már négy éve megvalósult, hogy a katonai költségvetés legalább 20 százaléka fejlesztésekre forduljon.
Magyarország eddig háromszor vett részt a balti országok légterének védelmében, és a negyedik körről is döntés született. A hazánkban található közép-európai többnemzeti haderő-parancsnokság elérte azt a működési szintet, amelynek nyomán hamarosan odalátogat az európai NATO-erők főparancsnoka – tette hozzá.
Hazánk készen áll arra, hogy a világ jó néhány pontján biztosítsa a békés körülmények létrehozását vagy fenntartását, különösen jelentős Magyarország szerepvállalása a Nyugat-Balkánon. A koszovói misszióban betöltött parancsnoki pozíciónk egyértelmű elismerésre tett szert a NATO-ban, és készen állunk arra, hogy a jövő évben átvegyük a bosznia-hercegovinai békemisszió vezetését, ahol most is megközelítőleg kétszáz magyar honvéd szolgál – közölte.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a hidegháború vége után alig több mint három évtizeddel Közép-Európa ismét rendkívül súlyos biztonsági kockázatokkal néz szembe. Leszögezte, hogy ennek a régiónak mindig is a kulturált kelet–nyugati együttműködés volt az érdeke, a konfliktuson mindig csak rajtavesztett a térség. A miniszter szerint
most úgy tűnik, hogy minden nappal egyre súlyosabb a kockázata az Ukrajnában zajló háború eszkalációjának, minden egyes nappal brutálisabbá válik a háború, minden egyes nappal nagyobb a veszélye annak, hogy a háború tovább terjed:
ezért is rendkívül fontos minél hallhatóbbá tenni a béke hangját, és világossá tenni, hogy emberéleteket csak békével lehet menteni.