BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös nyilatkozatot adott ki a kínai és a francia elnök: a két félnek félúton kell találkoznia, hogy béke legyen

Hszi Csin-ping kijelentette: kész felhívni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, első ízben a konfliktus kezdete óta, hozzátéve, hogy ezt egy általa választott időpontban teszi meg.

Hszi Csin-ping kínai elnök vállalta, hogy támogat minden erőfeszítést, amely a béke visszatérését célozza Ukrajnában – áll a közös nyilatkozatban, amelyet pénteken, Emmanuel Macron francia elnök kínai látogatásának befejeztével adtak ki.
 

Fotó: AFP

A két ország ellenzi az atomerőművek és más békés atomlétesítmények elleni fegyveres támadásokat, és támogatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) a zaporizzsjai erőmű biztonságának szavatolására irányuló erőfeszítéseit

– írták.
A dokumentum hangsúlyozza, hogy „a konfliktusban érintett valamennyi félnek gondosan be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot”.
A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Csin-Ping hangsúlyozta, hogy a politikai rendezés az egyetlen megfelelő eszköz az ukrajnai válság megoldásában. 

A két félnek félúton kell találkoznia, hogy megteremtsék a politikai rendezés feltételeit – mondta a külügyi közlemény szerint Hszi Csin-ping Emmanuel Macronnak a Kuangcsou városban elköltött vacsorán pénteken.

Csütörtökön Pekingben másfél órás kétoldalú találkozójuk kezdetén Emmanuel Macron felhívta Hszi Csin-ping elnök figyelmét arra, hogy „az ukrajnai háború nagy csapást mért a (nemzetközi) stabilitásra”, és számít Kínára, hogy „mindenkit visszatérít a tárgyalóasztalhoz”. 

A francia fél tájékoztatása szerint Hszi Csin-ping kijelentette: kész felhívni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, első ízben a konfliktus kezdete óta, hozzátéve, hogy ezt egy általa választott időpontban teszi meg.

Kína februárban tette közzé 12 pontos álláspontját az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban. A béketervnek is tekintett kezdeményezés felszólítja Moszkvát és Kijevet a tárgyalásokra.
 

A brazil elnök szerint így lehet vége a háborúnak

Lula azt mondta, Ukrajna sem akarhat mindent, és bizonyos területekről muszáj lemondania.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.