BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pörög az űrturizmus: személyre szabott vendégélmény és Michelin-csillagos ételek 44 millió forintért

A francia Zephalto céggel utazó űrturisták a gravitáció elvesztése nélkül csodálhatják meg a Földet, miközben egy többfogásos vacsorát is elfogyaszthatnak.

Már lehet jegyeket vásárolni a Celeste nevű sztratoszférikus léggömbhöz rögzített kapszulában tett utazásokra. Az előfoglalás 10 ezer euróba (nagyjából 3,7 millió forint) kerül, míg a teljes utazás költsége 120 ezer euró (körülbelül 44,3 millió forint) – írja a CNN.

Zephalto
kapszula, étterem, űr, space, restaurant,
Fotó: Zephalto

A 2024 végétől 2025 közepéig tartó időszakra el is kapkodták a belépőket, így most a 2025 közepétől kezdődő időszakra nyitották meg az előfoglalásokat – közölte a francia Zelphalto űrturisztikai cég.

A tervek szerint a Celeste 90 perc alatt hat utast és két pilótát juttat el 25 kilométeres magasságba. A kapszula ezután három órán át lebeg a Föld felett, amely elég idő egy többfogásos vacsora és néhány pohár finom francia bor elfogyasztására.

Bár a Celeste séfjeit még nem jelentették be, az elképzelés szerint a szakácsok szabadon dönthetnek arról, hogy mi kerüljön az étlapra. 

A Zephalto szeretné elérni, hogy a szakácsok kiélhessék kreativitásukat, és személyre szabott vendégélményt biztosítsanak a részvevőknek. Ennek érdekében egyes séfek úgy is dönthetnek, hogy az ételeket az utazás előtt szolgálják fel, nem pedig emelkedés közben.

A cég hangsúlyozta, szorosan együttműködik a francia űrügynökséggel (CNES) és az Airbus légiközlekedési vállalattal annak érdekében, hogy a héliummal hajtott léggömbnek meglegyen ugyanaz, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség által kiadott tanúsítványa, mint egy kereskedelmi repülőgépnek.  

A világűrt ugyan így sem érik el, de még mindig jóval magasabbra jutnak, mint egy átlagos repülőgéppel, 

éppen ezért a gravitáció elvesztése nélkül csodálhatják meg a Földet és a csillagokat. A kapszula belsejét Joseph Dirand francia tervező tervezi. 

Az első űrturista Dennis Tito volt, aki 2001-ben járt az űrben, azóta viszont kevesen léptek a nyomdokaiba. Az elmúlt években több űrturisztikai cég, például a SpaceX, a Blue Origin és a Virgin Galactic is erőfeszítéseket tett az űrturizmus megvalósítása érdekében. A 2016-ban alapított Zephaltón kívül a floridai Space Perspective is hasonló foglalásokat vesz fel a Spaceship Neptune nevű űrhajójára.

Zephalto
kapszula, étterem, űr, space, restaurant,
Fotó: Zephalto

A Celeste eddig három részleges tesztrepülést hajtott végre, egy továbbit pedig az év végére terveznek, amely során a léggömb a teljes utat berepüli. A járat egyelőre Franciaországból indul, a Zephalto azonban később szeretné kiterjeszteni a szolgáltatást, hogy az világszerte elérhető legyen.

Ön is az űrbe vágyik? Eláruljuk: kétmilliárd forint befizetése csak az első lépés a súlytalan nyaraláshoz

Sokan kiesnek az elején, annak ellenére, hogy megvan rá a pénzük.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.