A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, Rafael Grossi jövő kedden Japánba látogat, hogy értékelje Tokió tervét, amelynek alapján a fukusimai atomerőmű megtisztított, de még mindig enyhén radioaktív hűtővizét a tengerbe engednék. A NAÜ főigazgatója négynapos tartózkodása során ellenőrzi a létesítményt, amit 2011 márciusában hatalmas földrengés és az azt követő szökőár rongált meg.

Fukushima,Disaster,Chimneys,In,Japan
Fotó: Santiherllor

Grossi várhatóan találkozik Kisida Fumio miniszterelnökkel is, és átadja neki a nemzetközi szervezet értékelését. A kormányfő korábban ígéretet tett arra, hogy megvizsgálja a NAÜ jelentését, mielőtt hivatalos döntést hozna a kérdésről – írja a Nikkei Asia. A szomszédos országok közül Dél-Korea, Oroszország, Kína és a csendes-óceáni szigetállamok is biztonsági aggályaiknak adtak hangot, valamint a japán halászok is ellenzik az intézkedést.

Szöül közölte: a Fukusimához közeli keleti japán partvidékről nem engedélyezik a tenger gyümölcseinek importját, míg a kínai közösségi médiában a japán termékek bojkottjára szólítottak fel. A dél-koreaiak sót és más tengeri termékeket vásárolnak fel tömegesen és tartalékolnak, mivel attól tartanak, hogy a tengervíz óceánba engedése után ezek nem lesznek egészségesek. Az illetékes japán tisztségviselők igyekeznek lehűteni a kedélyeket: szerintük csak olyan hűtővizet engednek a tengerbe, amelyet előtte a törvény által előírt szintre tisztítottak, és ezt követően nagy mennyiségű tengervízzel felhígítottak. 

A hűtővizet ezt követően a tengerparttól egy kilométerre engedik a tengerbe egy víz alatti csatornán keresztül. Az akcióra nyár közepén, végén kerülhet sor. Tokió hangsúlyozta, hogy a folyamat ártalmatlan lesz mind az emberekre, mind a tengeri élővilágra nézve. Tudósok szerint azonban a trícium és más radioaktív részecskék okozta alacsony szintű vízszennyezés hosszú távú hatása nem eléggé ismert, ezért az alacsony radioaktív szennyezettségű hűtővíz tengerbe engedését el kellene halasztani.

A  megrongálódott fukusimai atomerőmű üzemeltetője, a Tokyo Electric Power (Tepco) két hete megkezdte a Fukusima Dajcsi atomerőmű vízkieresztő rendszerének tesztüzemét – egyelőre tiszta vízzel. A lépés miatt Peking nekiment Tokiónak, a kínai külügyminisztérium szerint nem szabad hagyni, hogy Japán az önös érdekei miatt károsítsa a tengeri élővilágot és az egész világgal fizesse meg a szennyezés követkeményeit. 

Vang Ven-bin szóvivő úgy fogalmazott, hogy a kormány szégyent hoz a szigetországra. A tesztüzem megkezdése miatt Dél-Koreában és Japánban is tüntettek. Szakértők figyelmeztetnek, hogy a cunamiban megrongálódott atomerőmű hűtővizének óceánba engedése várhatóan nemcsak a környékről származó ételek keresletét, de a turizmust is csökkentheti.

Fehéroroszország bejelentette: megérkezett hozzájuk az orosz atomfegyverek nagy része

Már Fehéroroszország területén van az ide szánt orosz nukleáris fegyverek jelentős része – jelentette be a fehérorosz államfő a katonaság vezetői előtt. Aljakszandr Lukasenka azt nem kívánta elárulni, pontosan mennyi atomtöltet érkezett Fehéroroszországba, de megjegyezte, hogy ő maga is meglepődött, hogy nem bukkantak a nyomára, hol őrzik ezeket. Lukasenka elnök álhírnek nevezte, hogy a Wagner hozzáférne az atomfegyverekhez.