A területfejlesztési miniszter szerint párbeszédet kellene indítani a Balatonról, amelyben az üzleti élet, a környezetvédelem, a kulturális élet szereplői, a helyiek, az itt üdülők és az alkalmi látogatók is részt vennének. 

Navracsics Tibor a Portfolio Balaton Business Forum 2023 rendezvényen, Balatonfüreden úgy fogalmazott: 

Sokaknak a Balaton csak egy egyszerű üdülőterület, amelyre nyaranta gondolnak, másoknak viszont olyan lakóterület, amely egyre rosszabb szociológiai mutatókkal rendelkezik.

 

balaton
Fotó: Shutterstock

Az ingatlanárak rendkívül magasak a térségben, így az itt élő fiataloknak nehézséget okoz megvásárolni első lakásukat, ezért a környezetvédelmi, turisztikai, kulturális problémák mellett életkezdési gondokról is beszélni kell a Balaton környékén – mondta. Ezért összefogásra és párbeszédre biztatta a gazdasági, kulturális és társadalmi szféra szereplőit. 

A miniszter bemutatta a térség demográfiai változásait, köztük azt, hogy az országon belüli vándorlásnak egyik legfontosabb célterülete a Budapest–Győr–Veszprém háromszög. Emellett a szuburbanizáció, a nagyobb városokból a környező településekre történő népességkiáramlás is megfigyelhető, a térségben főként a Balaton keleti medencéjében.

Ezekre a folyamatokra az is reagál, Budapest, Győr és Debrecen mellett a Balatonnál a legmagasabbak az ingatlanárak. Emiatt nehéz a régióban életet kezdeni, és így egyre inkább elöregszik a Balaton térsége

– mondta Navracsics Tibor. Jelezte: az aktuális uniós költségvetési időszakban kiemelt térségként jelenik meg a Balaton környéke, továbbá az Európa kulturális fővárosa programban Veszprém mellett a Bakony-Balaton régió 116 települése is részt vesz. 

Navracsics hangsúlyozta, hogy a 116 település együttműködése biztató, és remélte, hogy ezt a lendületet a következő években is fenn tudják tartani egy olyan térség érdekében, amely az itt élőknek élhető, az ide látogatóknak pedig vonzó maradhat. 

Kisütött a nap a Balaton északi partján is: egyre színesebb a kulturális és gasztronómiai kínálat

Egyre színesebb kulturális és gasztronómiai kínálat, évről évre bővülő civil és vállalkozói kezdeményezések hálója szövi át a Balaton északi partjának településeit és szőlőhegyeit. Az Európa kulturális fővárosa, a Veszprém-Balaton 2023 rendezvénysorozat is új lendületet ad a Bakonyt is magában foglaló régiónak.