Merész vállalkozásra szánta el magát az a debreceni társaság, amelyik a megalakulása utáni első áfabevallásában egymilliárd forintot igényelt vissza. Az online adatforrásokból érkezett információkat elemezték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai. Mint kiderült, 

a visszaigénylés alapjául szolgáló, reklámügynöki szolgáltatásról szóló számlákat egy szintén frissen alakult társaság bocsátotta ki. Ezt a céget ugyanaz a személy ugyanazon a napon alapította, mint a visszaigénylő, debreceni társaságot.

2000,Hungarian,Forint,Bills,And,Judge,Hammer,With,Police,Handcuffs
Fotó: Shutterstock

A közleménye szerint a kapcsolt vállalkozásoknál elrendelt ellenőrzésekből kiderült, hogy az összesen több mint négymilliárd forint értékű szolgáltatás áfáját – amit az adózó visszaigényelt – a számlakibocsátó nem fizette be a költségvetésbe.

Az ügylet részleteihez hozzátartozik, hogy a négymilliárdos szolgáltatás húsz három-három perces, összesen néhány százezer forintot érő videó megvételében merült ki. 

Másfelől az üzlet pénzügyi fedezetének meglétét ukrán lakcímű személyekkel kötött, tízmilliárd forintot meghaladó, készpénzben teljesített kölcsönszerződéssel igazolták. A vizsgált társaság képviselője azt állította, hogy a kölcsönszerződések, átvételi bizonylatok itt készültek, a revizorok azonban megállapították, hogy az állítólagos kölcsönadók nem jártak Magyarországon, az említett összegek nem cseréltek gazdát.

A feltárt tények bizonyították, hogy a társaságok valós gazdasági tevékenységet nem végeztek, létrehozásuk célja kizárólag a gyors pénzszerzés volt. A visszaigényelt több mint egymilliárd forintot a hivatal nem utalta ki, jogkövetkezményként 200 százalékos adóbírságot szabott ki, és büntetőfeljelentést kezdeményezett.