A fehérorosz állambiztonsági szolgálat (KGB) döntése alapján kitiltották öt évre Fehéroroszországból Justyna Prust, a PAP tudósítóját – közölte szerdán a lengyel hírügynökség.
A 2016 óta Fehéroroszországban dolgozó újságírónak a fehérorosz határőrség adta át a beutazási tilalomról szóló iratot, amely nem tartalmazza a döntés konkrét indoklását, csupán a külföldi újságírók fehéroroszországi tartózkodását szabályozó általános előírásokra hivatkozik.
A PAP szerint a tudósító a minszki külügyminisztérium érvényes akkreditációjával rendelkezett.
Justyna Prus a 2020-as fehérorosz elnökválasztást követő tiltakozásokról is tudósított,
és beszámolt a közel-keleti és észak-afrikai országokból induló migrációs nyomásról is, amely 2021 óta Fehéroroszországon át Lengyelországba irányul.
Július 1-jén Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök aláírt egy törvényt, amely lehetővé teszi az újságírói munka betiltását azokból az országokból származó média esetében, amelyek a fehérorosz médiával szemben ellenségesnek minősített tevékenységet folytatnak.
A PAP a tudósítók számára egyik legveszélyesebb országnak nevezte Fehéroroszországot.
Utalt a független fehérorosz média betiltására, a helyi újságírók külföldi kivándorlására, valamint arra, hogy a hatóságok jelenleg 34 fehérorosz újságírót tartanak fogva.
Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságírót és kisebbségi jogi aktivistát nyolc év börtönbüntetésre ítélték, akit július eleji értesülések szerint az észak-fehéroroszországi Novopolock szigorúan ellenőrzött büntetőtelepére vittek. Poczobut bebörtönzése miatt Lengyelország májusban szankciókat hirdetett Minszk ellen.