Benyújtotta lemondását csütörtökön Ben Wallace brit védelmi miniszter, aki kulcsszerepet játszott Ukrajna támogatásában, és aki már korábban közölte, hogy távozni kíván tisztségéből.

Weekly Cabinet Meeting in LondonLONDON, UNITED KINGDOM - JUNE 20: Secretary of State for Defence Ben Wallace attends the weekly Cabinet meeting at 10 Downing Street in London, United Kingdom on June 20, 2023. Rasid Necati Aslim / Anadolu Agency (Photo by Rasid Necati Aslim / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)
Ben Wallace 
Fotó: AFP

Az 53 éves politikus a nyár folyamán jelezte, hogy kilenc év kormányzati munka – ebből négy év védelmi miniszterség – után vissza kíván vonulni a politikai élettől. 

Csütörtök reggel közzétett lemondólevelében azt írta: 2005-ben választották képviselővé, és ennyi év után itt az ideje, hogy az élet azon területein is kipróbálja magát, amelyeket elhanyagolt, és új lehetőségeket fedezzen fel

Rishi Sunak kormányfő, aki hamarosan hivatalosan is bejelenti Wallace utódjának nevét, azt közölte: 

Ön a kormány három legigényesebb posztján szolgálta hazánkat: védelmi miniszter, biztonsági miniszter és északír-ügyi miniszter volt. Teljesen megértem, hogy nyolcévi igényes miniszteri munka után le kíván mondani.

A miniszterelnök az X mikroblogportálon bejelentette, hogy Grant Shapps eddigi energiaügyi minisztert nevezi ki a távozó védelmi miniszter helyére. Az 55 éves politikusnak ez az ötödik kormányzati megbízatása.