Összeütközött két ukrán vadászgép
Zsitomir régióban összeütközött a levegőben lét L–39-es ukrán repülőgép – derül ki az ukrán légierő X-en közzétett tájékoztatásából. Mint írják, a repülők harci küldetés során csapódtak egymásnak és három pilóta meghalt.

A szerencsétlenül járt pilóták között van a Juice fedőnevű is a tájékoztatás szerint. Az L–39-es repülők esetében furcsa arról beszélni, hogy harci küldetésben vettek volna részt, elvégre kiképző repülőgépekről van szó, ráadásul Zsitomir térsége Kijevtől nyugatra, a frontvonaltól távol található. A három pilóta elvesztése azonban mindenképp érzékeny veszteség az ukrán légierő számára, mely korábban mindössze kettőt vesztett ebből a repülőtípusból.



