A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a németek körében egyre népszerűbbé válik Magyarország. Az elmúlt négy évben 34,9 százalékkal emelkedett a hazánkban letelepedő németek száma. Míg 2019-ben 16 537-en érkeztek, a Magyarországon tartósan letelepedő német állampolgárok száma 2023-ban már elérte a 22 310-et. Ennek kapcsán Bauer Bence, a Magyar–Német Intézet elemzésére hivatkozva a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a Dunántúl egyes régióiban, beleértve a Balaton környékét, igazi német ajkú infrastruktúra alakult ki, vannak már német mesterek és szolgáltatók is.

A,Close,Up,Photo,Of,A,Street,Sign,With,The
Fotó: Shutterstock

Magyarországon új otthonra találtunk. A Balatontól délre fekvő vidék a szülőföldünkre emlékeztet minket, amelyet szintén a szőlőművelés jellemez

– nyilatkozta a lapnak egy német állampolgár, Emily Paersch.

A hazánkban pozitív élményeket szerző németek ráadásul erről előszeretettel beszámolnak közösségi oldalukon is, ahol ajánlják honfitársaiknak az ideköltözést. A TikTokon több videó is terjed a németek körében. Van, amelyik a jó közbiztonságot, más a számára az otthon tapasztaltnál szimpatikusabb politikai berendezkedést és szabadabb légkört emeli ki.

A magyarbasics nevű felhasználó pedig praktikus tippeket is ad honfitársainak az itteni élethez, például bevásárlási útmutatókat is készít számukra.

Egyre nagyobb a baj a német gazdaságban – Lesújtó prognózisok érkeznek a gazdaságkutatóktól

Rontott a német gazdasági növekedési előrejelzésén az előző, tavaszi prognózisához képest közös elemzésében öt gazdaságkutató intézet, miután az ipar és a lakossági fogyasztás is a vártnál tovább gyengélkedik. Az intézetek szerint legkorábban 2024-ben indul újra a gazdaság növekedése.