BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre nagyobb a baj a német gazdaságban – Lesújtó prognózisok érkeznek a gazdaságkutatóktól

Az intézetek szerint legkorábban 2024-ben indul újra a gazdaság növekedése.

Rontott a német gazdasági növekedési előrejelzésén az előző, tavaszi prognózisához képest közös elemzésében öt gazdaságkutató intézet, miután az ipar és a lakossági fogyasztás is a vártnál tovább gyengélkedik.

Fotó: John Macdougall / AFP

Öt gazdasági intézet őszi közös előrejelzése szerint a németországi bruttó hazai termék (GDP) 2023-ban 0,6 százalékkal fog csökkenni, mivel az emelkedő kamatok megviselik a gazdaságot , a magas infláció pedig csökkenti a fogyasztást. Az intézetek tavaszi közös prognózisukban még 0,3 százalékos növekedést jeleztek az idei évre.

A felülvizsgálat azért vált szükségessé, mert az ipar és a lakossági fogyasztás lassabban élénkül, mint azt tavasszal vártuk

– mondta Oliver Holtemoeller, a Hallei Gazdaságkutató Intézet (IWH) alelnöke és makrogazdasági osztályának vezetője.

A GDP a második negyedévi stagnálást követően a harmadik negyedévben várhatóan 0,4 százalékkal zsugorodik. Az év utolsó negyedévében a növekedés az előrejelzések szerint ismét felgyorsul, szerény, 0,2 százalékos bővüléssel.

2024-re az intézetek – négy német és egy osztrák – a tavasszal jelzett 1,5 százalék növekedés helyett 1,3 százalékos GDP-növekedést prognosztizálnak. A 2025-ös évre pedig 1,5 százalékos növekedést.

Az őszi előrejelzés szerint a tavalyi 6,9 százalék után az infláció idén várhatóan 6,1 százalék lesz, jövőre 2,6, 2025-ben pedig már 1,9 százalékra lassulna.

Egy helyben áll a német gazdaság, a vártnál rosszabb lett a GDP

A júliusi inflációs ráta azonban valamivel kisebb volt, mint az előző havi.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.