Vasárnap nyitják meg az Olaszországba illegálisan belépő migránsok elhelyezésére kialakított zárt tábort a szicíliai Pozzallóban. A menedékkérők egyszeri ötezer euró (mintegy kétmillió forint) befizetésével elkerülhetik bezárást.
 

Fotó: AFP

A Ragusa városának közelében fekvő Pozzallóban létesített tábor háromszáz embert tud befogadni. Azokat helyezik el benne, akik úgynevezett biztonságos államokból érkeznek, például Tunéziából, és Olaszországba érkezésük után jelzik, hogy menedékkérelmet akarnak benyújtani. A kérelem elbírálása alatti időt a táborban kell tölteniük, amíg a hatóságok ellenőrzik, hogy adottak-e a feltételek a nemzetközi védelem engedélyezésére. Ha nem jogosultak rá, a hatóságok a kiutasításukat rendelik el – mondta Matteo Piantedosi belügyminiszter, aki szombat este jelentette be a tábor megnyitását. 

Hangsúlyozta, hogy a menedékkérelmek elbírálási idejét az eddigi csaknem három év helyett egy hónapra akarják csökkenteni a költségek és az ügyintézési teher enyhítése érdekében.

A római kormány hétfőn fogadta el a rendelkezést, amely szerint az országba illegálisan belépőket zárt táborokban helyezik el. Minden tartományban egy tábort létesítenek lakott területtől távol, a helyszínek kiválasztása a prefektusok feladata lesz novemberig.
A Pozzallóban megnyíló tábor kialakítása már korábban megkezdődött, miután az felszólította Olaszországot, hogy az illegálisan érkezőket ne hagyja szabadon mozogni az ország területén, amíg nem tisztázódik, hogy jogosultak-e a menekültstátuszra.

Az Európa Tanács megfenyegette Magyarországot az illegális bevándorlók kitoloncolása miatt

Az Európa Tanács azt akarja, hogy Magyarország ne toloncolja ki az illegális bevándorlókat.

A szicíliai tábort negyven nap alatt építették meg egy kilométer távolságra Pozzallo kikötőjétől. Területén konténerek sorakoznak, betonba erősített vasráccsal körbevéve, a tetején szögesdróttal.
Pozzallóban mostanáig a kikötő mólóin helyezték el a migránsokat kétszázhúsz ember befogadására alkalmas sátorokban, ahol az utóbbi napokban egyszerre már ötszázan is tartózkodtak.

ITALY - RESCUED MIGRANTS DISEMBARK IN PORT OF SAFETY
Fotó: Hans Lucas via AFP

További táborépítés zajlik Lampedusa szigetén, ahol a jelenleg is működő négyszáz fős regisztrációs központ mellé egy másik tábort emelnek. A belügyminiszter tábor felállítását jelentette be az olasz–francia határváros Ventimigliában is.
Matteo Piantedosi közölte, hogy az év eleje óta több mint 132 ezer migráns érkezett, ami nem a legnagyobb szám más tagállamok idei adataival összevetve. Aggodalomra ad azonban okot, hogy az olasz partokra lépők teljesen kiszámíthatatlanul kötnek ki, mivel a tengeri átkelések nem is ellenőrizhetők. Elmondta, hogy az utóbbi héten négy napig alig érkezett valaki, majd az azt követő négy nap alatt 11 ezren kötöttek ki.

Giorgia Meloni üzent Lampedusa szigetéről: Európa jövője forog kockán

A franciák felajánlották, hogy segítik Olaszországban a határellenőrzést. Meloni nagyobb összeurópai együttműködést sürget.

A kormányrendeletet a belügyminisztérium további intézkedéssel egészítette ki: az országba illegálisan belépő, menedékkérelmet benyújtani szándékozó migránsok elkerülhetik, hogy zárt táborokba kerüljenek, ha fejenként egyszeri csaknem ötezer eurót (mintegy kétmillió forintot) fizetnek be az államkasszába. Fizetési szándékukat szinte azonnal jelezniük kell, az érkezésüket követő ujjlenyomatvétel és fényképes azonosítás után. 

A pontosan 4938 eurós összeg befizetése esetén menedékkérelmük elbírálása idejére nem kell zárt táborba menniük. A belügyi tárca közlése szerint az összeg fedezi az ügyintézés költségeit, a „megfelelő szálláshely” biztosítását és ellátásukat, valamint a menedékkérelem elutasítása esetén ebből a pénzből toloncolják ki őket.

Az összeget egy tételben és személyesen kell befizetni, harmadik személy nem állhatja a költséget, tehát a például Afrikában maradt rokonok nem utalhatnak át pénzt az Olaszországba érkezett migránsnak.
Matteo Piantedosi hangsúlyozta, hogy a táborba zárást nem válthatják ki azok, akiket regisztrációjuk során veszélyesnek ítélnek meg, vagy akikkel kapcsolatban bármilyen szabálytalanság merül fel. A belügyminiszter kijelentette: az anyagi elkötelezettség garancia arra, hogy a magukat menedékkérőknek vallók nem szöknek meg kérelmük elbírálásának ideje alatt. Gyakorlatnak számított ugyanis, hogy a nemzetközi védelmet kérelmezők a kérelem benyújtását igazoló okirattal a zsebükben azonnal elindultak más, észak-európai országok felé.
Az ellenzéki Demokrata Párt (PD) migrációs felelőse, Pierfrancesco Majorino úgy értékelte az intézkedést, hogy a jobboldali kormány az emberkereskedőkhöz hasonlít, mivel a bevándorlókkal akar bevételre szert tenni.

Már a német liberálisok is megfékeznék az illegális migrációt

Félnek a szélsőjobboldal további előretörésétől, az AfD már a legerősebb párt négy keleti tagállamban.