Nincs arra utaló jel, hogy szándékos orosz támadás állt volna a mögött, hogy dróntörmelékeket találtak Romániában – közölte csütörtökön Jens Stoltenberg, a vezetője. 

Bucharest,View,From,Above,During,Summer,Sunrise
Fotó: Shutterstock

A román hatóságok kezdetben tagadták az ukránok állításait, miszerint drónok robbantak fel Romániában egy éjszakai orosz légicsapás során, szerdán Angel Tilvar román védelmi miniszter azonban megerősítette, hogy román földre hullottak egy orosz drón törmelékei.

Nincs olyan információnk, amely arra utalna, hogy Oroszország szándékos támadást hajtott volna végre, és várjuk a folyamatban lévő vizsgálat eredményét

– mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az uniós törvényhozóknak. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a védelmi szövetség területének közvetlen közelében végrehajtott orosz légicsapások kockázatot jelentenek – írja a Reuters

Ez jól mutatja az incidensek és balesetek kockázatát. Függetlenül attól az eredménytől, amit láttunk, természetesen sok harcot és légitámadást is láttunk a NATO határai közelében

– mondta. 

Oroszország nagy hatótávolságú légicsapásokat hajtott végre ukrajnai célpontok ellen azóta, hogy tavaly megszállta szomszédját, és Kijev többször jelentette, hogy orosz fegyverek repülhettek át a szomszédos országok felett. A legsúlyosabb incidens tavaly novemberben történt, amikor két ember halt meg Lengyelországban egy, a határ közelében lezuhant rakéta miatt. Lengyelország és a NATO-szövetségesek később azt mondták, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta tévedt el.