Szlovénia a megnövekedett migrációs nyomás miatt az (EU) külső határainak megerősítését kéri Horvátországtól, amiről Bostjan Poklukar szlovén belügyminiszter kedden telefonon egyeztetett horvát hivatali kollégájával, Davor Bozinoviccsal – közölte a balkáni ország belügyminisztériuma. A növekedést mindenekelőtt a kelet-szlovéniai Brezice térségében észlelték.

Harmica,,Croatia.,Apr12,2023.,Border,Crossing,Between,Croatia,And,Slovenia.,Croatia
Ljubljana elégedetlen azzal, ahogyan Zágráb védi határait.
Fotó: Shutterstock

Szlovénia már eddig is fokozta jelenlétét a térségben, Poklukar pedig azt kérte Zágrábtól, hogy tegye ugyanezt, és ismételten felajánlotta segítségét a külső határok védelmében. Bozinovic és Poklukar egyetértettek abban, hogy a fokozott határellenőrzés mellett az országok rendőri erőinek folyamatos szoros együttműködése is fontos az embercsempészet elleni küzdelemben. A két miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a

az EU-nak többet kellene tennie a migráció visszaszorítása, illetve kezelése érdekében a származási országokban.

Szerintük az EU-nak fokoznia kell az együttműködést a partnerországokkal. Szlovéniában az év első nyolc hónapjában több mint 36 ezer határsértőt tartóztattak fel a hatóságok, közülük 34 ezret a horvát–szlovén határszakaszon. Ez közel háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában regisztrált illegális határátlépési kísérleteknek.

A legtöbb migráns Afganisztánból, Marokkóból és Pakisztánból indult útnak. A rendőrség közleménye szerint a legnagyobb nyomás a horvát határhoz közeli Novo Mestó-i rendőrkapitányság ellenőrzése alá eső területre nehezedik (70 százalék), de jelentős migrációs nyomást regisztráltak a délnyugat-szlovéniai Koper körzetében is. 

A migránsok főként Szerbián és Montenegrón keresztül érkeznek Bosznia-Hercegovinába, onnan Horvátországba, majd Szlovéniába folytatják útjukat, ahonnan Nyugat-Európába szeretnének eljutni. Ljubljana elégedetlen azzal, ahogyan Zágráb védi határait, Ausztria és Olaszország pedig azzal, ahogyan Szlovénia teszi ugyanezt. 

Délnyugati szomszédunk attól tart, hogy Róma követni fogja Bécs példáját, és visszaállítja a határellenőrzést az olasz–szlovén határszakaszon. A szlovén sajtó szerint a nagyszámú tiltott határátlépések miatt már így is megromlott a két ország viszonya.

Rekordszámú gyerek menekül a latin-amerikai és karibi térségből az Egyesült Államok felé

Rekordot ért el a latin-amerikai és karibi országokon át az Egyesült Államokba rendszerint kísérő nélkül menekülő gyerekek száma. a menekülés mögött gyakran bandaháborúk, szegénység és az éghajlatváltozás okozta nehézségek állnak. A szervezet szerint egyre több gyerek indul útnak az ázsiai és az afrikai kontinensről is.