A második félidőben kiegyenlítve a magyar válogatott 2-2-es döntetlent játszott idegenben Litvánia nemzeti tizenegyével, ezért a hátralévő két mérkőzésen kell kiharcolni a továbbjutást.

SALLAI Roland
Sallai Rolandék nagyot küzdöttek.
Fotó: Illyés Tibor

Pocsékul kezdték Szoboszlai Dominikék a meccset, két gólt is kaptak az első félidőben, de a második játékrészben a csapatkapitány tizenegyesével és Varga Barnabás fejes góljával sikerült egyenlíteni. A magyar válogatott továbbra is veretlen a csoportban.

Marco Rossi még a Szerbia elleni meccs előtt úgy nyilatkozott, a két meccsen négy pontot kellene szerezni, ami sikerült, így az eredmény nem rossz, ráadásul 2-0-s hátrányból született. Mivel Szerbia 3-1-re legyőzte Montenegrót, nyerni kellett volna, ez nem sikerült. A magyar válogatott így is vezeti a G csoportot, egyelőre nincs veszélyben a továbbjutás.

A magyar csapat november 16-án Bulgária ellen játszik idegenben, három nappal később pedig itthon fogadja Montenegrót.

Ahogy korábban írtuk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bőségesen díjazza a legfőbb válogatotteseményén részt vevő tagszövetségeket. Ugyan a 2024-es kiírás pénzdíjai még nem publikusak – főleg, mert utána bizonyos tényezőkkel, például a jegyeladási adatok ismeretében még szokás rajta igazítani –, a legutóbbi két kiírásé igen.

Nyolc, illetve három-négy éve már azért járt 8, illetve 9,25 millió euró (3,07, illetve 3,55 milliárd forint), hogy a csapat kijutott az Eb-re, ha pedig az ottani csoportkörben legalább döntetlenezett, azért még fél-, míg a győzelemért egymillió euró (187, illetve 384 millió forint). Ezek után pedig minden egyes szakasz elérése további pénzkötegeket jelent.