Közélet

Életveszélyesen fenyegettek meg zsidó hallgatókat egy amerikai egyetemen

Az internetes fenyegető üzenet kapcsán már New York állam rendőrsége és az FBI is nyomozást indított.

Megerősítették a rendőri jelenlétet a New York államban működő Cornell Egyetemen hétfőn, miután a hétvégén életveszélyes fenyegetések érték az amerikai egyetem zsidó diákjainak közösségét. Az Egyesült Államok egyik vezető kutatóegyetemének rektora vasárnap közleményben tudatta, hogy ismeretlenek erőszakkal fenyegető internetes üzenetek sorát tették közzé. Martha E. Pollack hétfőn azt közölte, hogy az egyetemi rendőrség nyomozást indított, ezzel párhuzamosan a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is jelezte, hogy minden fenyegetést komolyan véve nyomon követi az eseményeket, együttműködik a helyi rendőri szervekkel.

Federal Bureau of Investigation (FBI) headquarters building
Fotó: AFP

A nyíltan antiszemita üzenetek megjelenése nyomán New York állam kormányzója hétfőn terroristának minősítette azok szerzőit, és azt hangoztatta, hogy nincs mentség a tettükre. Kathy Hochul az eset súlyára hivatkozva személyesen látogatott el az intézménybe, ahol azt hangoztatta, hogy aki gyűlölet-bűncselekményt követ el, arra a törvény teljes szigorával sújtanak le. A kormányzó azt is bejelentette, hogy New York állam rendőrsége megerősíti jelenlétét az intézmény területén.

A New York állambeli Ithacában működő Cornell Egyetemen 21 ezer diák tanul, közülük 3500 zsidó vallású.

A Rágalmazásellenes Liga zsidó érdekvédelmi szervezet összegzése szerint az Egyesült Államokban október 7-e után 400 százalékkal ugrott meg a zsidóellenes megnyilvánulások száma. Az ország vezető egyetemein az elmúlt hetekben rendszeressé váltak az Izrael-ellenes megmozdulásokat radikális diákszervezetek felhívására. Múlt héten a Tulane Egyetemen palesztinpárti tüntetők összeverekedtek izraeli diákokkal, akik meg akarták akadályozni egy izraeli zászló felgyújtását. Az incidens nyomán a rendőrség többeket őrizetbe vett.

Megrohamozták a fegyverszaküzleteket az Egyesült Államokban élő zsidók

Az antiszemita érzület terjedésével párhuzamosan az amerikai fegyverkereskedők új vásárlói rétegre találtak rá: egyre több amerikai zsidó vásárol lőfegyvert például Los Angeles környékén. Sokan közülük először vásárolnak fegyvert, mondta Eric Fletcher, a Burbank Ammo and Guns üzletvezetője, aki arról is beszélt, hogy sok vásárló nő, és előfordul, hogy az egész család ellátogat az üzletbe.

A palesztinok melletti tüntetések voltak többi között a Columbia, a Harvard, az MIT, a Pen és a George Washington Egyetemen is.

A nagy magánegyetemek pénzügyi donorjai közül az elmúlt napokban többen bejelentették az antiszemita megmozdulások nyomán, hogy az egyetemi vezetések határozatlan fellépése miatt felfüggesztik anyagi támogatásaikat.

A New York városban működő Columbia Egyetemen a kialakult helyzetre hivatkozva elhalasztották a szerdára tervezett adománygyűjtő napot, amelyen rendszerint több tízmillió dollár támogatást ajánlanak fel volt diákok és befolyásos támogatók.

 

izraeli háború New York (állam) életveszélyes fenyegetés Amerikai Egyesült Államok
Kapcsolódó cikkek