Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy pénteken végtagsérülésekkel szállították a mentők kórházban Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót. A két színészt meg kellett műteni, állapotuk súlyos, de stabil és nem életveszélyes.
A Nemzeti Színházban történt balesetet megelőzően
Horváth Lajos Ottó kolléganőjét, Szász Júliát egy kis erkélyen tartotta, amikor a színész állítólag váratlanul megszédült, és mindketten átestek a korláton, majd több méter magasból a színpad deszkáira zuhantak.
Hétfőn a Nemzeti Színház közölte, hogy Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti baleset miatt – elismerve vezérigazgatói felelősségét – lemondott a posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium a Világgazdaságnak is hivatalosan megerősítette Vidnyánszky lemondását.
Csák János a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. „Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait”
– olvasható a közleményben. A minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel, és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.
Az Index azt írta, hogy Horváth Lajos Ottó a megelőző napokban több darabba is beugrott, ezért valószínűleg túl volt terhelve. A két éve bemutatott Rómeó és Júlia című előadást egyébként viszonylag ritkán játsszák, és a portál úgy tudja, hogy
a Nemzeti Színházban többször jelezték Vidnyánszky Attilának, a darab rendezőjének, hogy a díszlet életveszélyes.
Hétfő délelőtt folyamatosan érkeztek a színművészek, mások mellett Trill Zsolt, Blaskó Péter, Udvaros Dorottya, Bodrogi Gyula is a Nemzeti Színházhoz. Vidnyánszky Attilát a helyszínen próbálta a portál munkatársa megszólaltatni, de nem kívánt nyilatkozni, mondván, korábban már mindent elmondott.
Vidnyánszky több mint tíz éve a Nemzeti Színház igazgatója
Utoljára 2023-ban választották meg Vidnyánszkyt további öt évre a Nemzeti Színház élére, a vezérigazgató pozíciót 2013 óta töltötte be. A szakember 2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2012–2013 között a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója, 2013-tól az egyetem művészeti rektorhelyettese, 2016-tól pedig egyetemi tanár volt. 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. 2010 és 2013 között az EMMI minisztere mellett működő Színházművészeti Bizottság elnökeként is tevékenykedett.
2014-ben megalapította a Nemzeti Színház MITEM fesztiválját, 2023-tól a Színház Olimpia Nemzetközi Bizottságának tagja, a 2023-as budapesti Színházi Olimpia művészeti vezetője. 2020-tól a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke.