BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Ukrainian servicemen fire an artillery during an anti drone drill in Chernigiv region on November 11, 2023. (Photo by Sergei SUPINSKY / AFP)

Van másik: Őrségváltás az ukrajnai fronton – Wagner megy, Redut jön

Emlékeznek az idősebbek Arkagyij Rajkinra, a Magyarországon is népszerű szovjet humorista szárnyas szavaira: nem báj, ván másik?… Ez lehet érvényes a homályos múltú, még homályosabb jövőjű oroszországi Wagner katonai magánvállalat (CsVK) sorsára.

Fellázadtak a gazda, Putyin ellen és egy repülőgép-balesetben elvesztették „kisgazdájukat”, Jevgenyij Prigozsint. Most szétszórják, lecserélik őket. Lehetséges, hogy Afrikában, a Közel-Keleten valamelyest megőrzik pozícióikat. 

Az egyik legvalószínűbb verzió szerint a Wagner „eltűnik”, felszívódik, átalakul

és helyére új oroszországi katonai „pszeudo”-magánvállalatok, elsősorban a Redut állnak be. A többiek, a Potok, Fakel, Plamja, a Scsit az állami felügyelet– némelyikük a Gazprom – révén kapcsolódnak többé-kevésbé szorosan a moszkvai védelmi minisztériumhoz, embereket toboroznak, szükség esetén kiképeznek és küldik őket a délkelet-ukrajnai frontra. A Redut szárnyai alatt legalább húsz különböző pszeudo-magán katonai szervezet emberei – több tízezer katona – harcolnak Ukrajnában.

Ukrainian servicemen fire an artillery during an anti drone drill in Chernigiv region on November 11, 2023. (Photo by Sergei SUPINSKY / AFP)
Fotó: AFP

Szokásos ügy

A jelenség nem szokatlan a nemzetközi gyakorlatban. Afganisztánban, Irakban például nemzetközi (amerikai) katonai-biztonsági magánvállalatok tucatjai működtek több tízezer emberrel. A jelentősebbek közülük (DynCorp, MPRI, Control Risks, Hart Security, Global Risks Group) többféle szolgáltatást nyújtottak. Hírszerzésben, a hadsereg kiképzésében, katonai tanácsadók biztosításában, a fegyverrendszerek karbantartásában, akna (fel nem robbant lőszer, UXO)-mentesítésben és még a későbbi szakaszban a mákföldek (ópium, heroin-alapanyag) elpusztításában is közreműködtek.

A Military Watch Magazine megjegyzi (idézve a The New York Timest), hogy a külföldi zsoldosok (sokan közülük magánhadseregek tagjai) három csoportba oszthatók:

  • A CIA árnyékhadseregének tagjai, magasan képzett szakemberek, hírszerzők, mesterlövészek, JTAC-ek, tüzérségi/rakéta célkijelölők-irányítók, katonai közel-felderítők.
  •  A klasszikus zsoldosok, akiket különféle toborzószervezetek küldtek Ukrajnába. 
  • Önkéntes idealisták a nyugati világból, akik ideológiai okok miatt vállalták fel a harcot.

Mint a BBC orosz nyelvű adása hírül adta, valóságos divat lett az oroszországi oligarchák, milliárdosok, nagyvállalat-tulajdonosok körében egy-egy katonai magánvállalat fenntartása, patronálása. 

A Gazprom például elsősorban a Potokot, rajta keresztül kisebb katonai pszeudo-magánvállalatokat támogat. Erről még 2023 késő tavaszán maga a sértődött Prigozsin beszélt a RIA FAN Kreml-közeli oroszországi hírügynökségnek adott interjújában, kiborítva a bilit, mintegy előrevetítve a későbbi, rá és szervezetére nézve többszörösen tragikus eseményeket.

Feljövőben a Redut csillaga

A Redut még a Wagnereseknél is szorosabban kötődik az oroszországi hadsereg katonai hírszerző-szolgálatához a GU-hoz (régebbi ismertebb nevén a GRU-hoz). Alegységeiben besorozott oroszországi katonák mellett a börtönökben toborzott, féléves délkelet-ukrajnai frontszolgálat után amnesztiával kecsegtetett rabok is szolgálnak. 

A Redutnak a Moszkva melletti Kubinkában van a központja, együtt a reguláris hadsereg 45. számú SzpecNaz gárda-dandáréval. Címere, amelyen kiterjesztett szárnyú denevér szerepel, az antiterrort emeli ki. Taglétszáma 7000-8000 kiképzett katona, obsitos lehet, ami egy dandárnál több, egy hadosztálynál kisebb. Ezt az információt is Prigozsin és/vagy köre szivárogtatta ki.  

Még nem tudni a pontos okát, de idén tavasztól hatalmas mértékben megszaporodtak a titkosszolgálatok által ellenőrzött nemzetközi „szürke, félfekete”, magukat katonai szakértőknek kiadó bloggerek információi az oroszországi pszeudo-magán katonai vállalatokról, azok szerepéről az ukrajnai háborúban. A BBC is beszámol, részben a Prigozsin-interjú, részben nem pontosan azonosított források alapján a délkelet-ukrajnai frontra irányított magánhadsereg-katonák (zsoldosok) és egyfelől a Wagner, másfelől a reguláris oroszországi erők közti feszültségről. 

Ezeknek nincs se légi ereje, se (a drónok elleni) elektronikus hadviselési tapasztalata-eszköze. Állandóan panaszkodtak a lőszerhiány miatt, másfelől olyan magas fizetéseket vágtak zsebre, amelyektől „leesett a csizma” a wagneresek vagy a reguláris hadsereg katonái lábáról, derült ki Prigozsin szavaiból.

A Prigozsin-lázadás, majd a vezér halála és a Wagner CsVK sorsa körüli, nyilvánosságra került bizonytalanság új szintre emelte az információáradatot. Részletesen beszámoltak például Oleg Gyeripaszka oroszországi milliárdos lépéséről, amellyel egyezrednyi, katonai képzettséggel rendelkező magán biztonsági őrt küldött a délkelet-ukrajnai frontra a Wagneresek és a reguláris oroszországi csapatok támogatására.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.