Három túszt ölt meg véletlenül az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Gázában még pénteken. A katonák a hadművelet során tűzharcba keveredtek a Hamász terroristáival, amikor Yotam Haim (28), Samer Talalka (22) és Alon Shamriz (26) meghalt.
A gázai művelet során az IDF masszív ellenállásba ütközött, a terroristák bevették magukat egy lakónegyedbe. Az összecsapás közben az egyik épületből három félmeztelen férfi kezdett el az izraeli katonák felé rohanni, az egyikük egy botra erősített fehér ruhát lengetett – írta meg a BBC. Egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztviselő elmondta, hogy az IDF egyik katonája kockázatosnak érezte, hogy a vonalaik mögé engedje a több tíz méterről rohanó három férfit. Végül arra jutott, hogy a terroristák próbálkozhatnak egy átveréssel, ezért tüzet nyitott. Ketten azonnal meghaltak, a harmadik férfi pedig sebesülten visszafutott az épületbe.
Mivel a szakasz parancsnoka éber segélykiáltásokat hallott, tűzszünetet rendelt el. Később a sebesült túsz ismét előkerült az épületből, de nem élte túl a sérülését. Az nem világos, hogy a három férfit a Hamász szabadon engedte, hátrahagyta, vagy esetleg sikerült megszökniük.
Az IDF a Hamász visszavonulása után átkutatta az épületet és
találtak egy fehér lepedőt, amire étellel volt rákenve az „SOS” és a „3 túsz” feliratok.
A körülményekből ítélve a három férfit régebb óta tarthatták fogva az épületben.
Izraelen egyre nagyobb a nyomás, hogy alkut kössön a maradék túszért
A nemzetközi közösség és izraeli civilek egyre nagyobb nyomást helyeznek Benjamin Netanjahu kormányára, hogy kössön tűzszünetet a túszok szabadságáért cserébe. Korábban nagyjából 100 túszt sikerült kiszabadítani ideiglenes fegyvernyugvásért és izraeli börtönökben fogvatartott palesztinokért cserébe. A miniszterelnök egyelőre tartja magát ahhoz, hogy a túszok és Izrael érdeke is az, hogy fokozzák a katonai nyomást a Hamászon.
Feltételezések szerint még 120 túsz lehet a terroristák kezén.
Miközben Izrael folytatja a hadjáratot Gázában, a Hamász beszámol a palesztin lakosság ellen elkövetett rémségekről. Egy friss közlemény szerint csak vasárnap 90 civil halt meg a légi csapásokban, amikor találat ért egy jabaliai menekülttábort. A harcokban eddig több mint 18 ezer ember halhatott meg és több százezer civilnek kellett elmenekülnie az otthonából.
Az ártatlanok védelme érdekében egyre több ország próbálja rávenni Tel-Avivot, hogy hirdessen tűzszünetet, legutóbb a francia külügyminiszter, Catherine Colonna utazott ezért Izraelbe. A Netanjahu korány vezető diplomatája viszont közölte, hogy a tűzszünet olyan ajándék lenne a Hamásznak, amit országa nem fog megadni.