Az ír kormányfő kifejezte tiszteletét a magyar miniszterelnök iránt, hogy nem vétózta meg az ukrán csatlakozásról szóló elvi döntést. A gyakorlatban azonban még legalább 70 alkalommal szükségeltetik egyhangú határozat a továbbiakban – például ahhoz is, hogy a konkrét tárgyalások megkezdődhessenek.

VARADKAR, Leo
Leo Varadkar ír kormányfő szerint Orbán Viktor nagyon határozottan adta elő az álláspontját. Fotó: Olivier Matthys / MTI

Leo Varadkar ír kormányfő közölte, hogy respektálja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, miután az nem akadályozta meg az Ukrajna uniós pályázatáról szóló tárgyalások megkezdését.

Orbán miniszterelnök úrral szemben tisztességesnek kell lennünk, mert nagyon határozottan előadta az álláspontját

– mondta Varadkar. „Lényegében úgy döntött, hogy nem él a vétójogával... Azt kell mondanom, hogy tisztelem, hogy ezt tette.”

Varadkar szerint a vita során Orbán mindent megtett annak érdekében, hogy megismertesse álláspontját a tagállamokkal, ám ha „a 26 szilárdan ezen a véleményen van”, akkor nem blokkolta azt. Az ír miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy 

még rengeteg szavazásra lesz szükség a kérdésben, ami további vétólehetőségeket kínál Magyarországnak.

Erre utalt egyébként Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, aki közölte, hogy a konkrét tárgyalások megkezdéséhez egyhangú döntéshozatalra van szükség, és ez a döntés nem született meg, ez a későbbi időkre tolódik.

Az Európai Tanács határozata elvi döntés, ezt követően még a konkrét tárgyalási csomag összeállításához is egyhangúlag kell hozzájárulniuk a tagállamoknak, és a következő években a tárgyalási eljárásban legalább 70 alkalommal kell egyhangú döntéshozatal útján támogatni Ukrajna európai uniós csatlakozását.