Közélet

Az Európai Unió elkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával

Az Európai Tanács megszavazta az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését. A 27 állam- és kormányfő egybehangzó szavazatára volt ehhez szükség, így az eredmény meglepő, hiszen Magyarország korábban vétóval fenyegetőzött. Orbán Viktor szerint Magyarország ellenzi az ukrán csatlakozást, viszont a másik 26 ország vezetője azonos véleményen volt. Végül a magyar miniszterelnök nem szavazott, hogy ne legyen a részese ennek a szerinte rossz döntésnek.

Az 27 állam- és kormányfője csütörtökön megszavazta, hogy a közösség elkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával.

UKRAINE - EUROPEAN UNION SUMMIT FEBRUARY 3RD
Fotó: AFP

Ukrajna és Moldova mellett Georgia is megkapta a tagjelölti státuszt. Az is kiderült, hogy az unió kész Bosznia-Hercegovinával is elkezdeni a tárgyalásokat, de csak akkor, hogy elérik a tagsági kritériumok szükséges szintjét.

A mai döntés egyértelműen a remény jele Európa számára

– mondta a döntést követően az Európai Tanács elnöke, Charles Michel.

Az ukrán csatlakozásról szóló döntés úgy született meg, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök előzetesen jelezte, hogy országunk nem támogatja az EU bővítését, mivel sem Ukrajna, sem az unió nem áll készen a csatlakozásra.

A bővítés nem elméleti kérdés, ez egy érdemi, jogilag részletezett folyamat, amelynek megvannak az előfeltételei

– mondta Orbán Viktor, amikor csütörtökön megérkezett Brüsszelbe. Hozzátette, hogy Ukrajna nem teljesítette a csatlakozáshoz szükséges feltételeket, azok nélkül pedig nem lehetséges a csatlakozása.

Most, hogy az unió megegyezett a tárgyalások megkezdéséről, a következő fontos kérdés az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós támogatás sorsa. Ehhez hozzá kell nyúlniuk az EU költségvetéséhez, hogy előteremthessék a Kijevnek szánt segélyt. Korábban Orbán Viktor politikai igazgatója, Orbán Balázs arról beszélt a Bloombergnek, hogy Magyarország csak akkor nem vétózza meg az ukrán segélyeket, ha megkapjuk a nekünk járó 30 milliárd eurós forrást.

Nyolc órája gyúrjuk itt Brüsszelben, nagy vitát folytatunk itt Ukrajna uniós tagságáról. Magyarország álláspontja világos, Ukrajna nem felkészült arra, hogy megkezdjük vele a tárgyalásokat a csatlakozásról, vagyis a tárgyalás megkezdése teljesen értelmetlen, irracionális és helytelen döntés, ilyen körülmények között megkezdeni a tárgyalásokat

közölte Orbán Viktor miniszterelnök a tárgyalások után. Hozzátette: ellenben huszonhat tagország ragaszkodott ahhoz, hogy ez a döntés megszülessen, ezért 

Magyarország úgy döntött, hogy ebben a rossz döntésben nem kíván osztozni, ezért távol marad ettől a döntéstől a mai napon. 

Mint mondta, a tárgyalások a költségvetés módosításával folytatódnak.

 

ukrajna Európai Unió csatlakozás
Kapcsolódó cikkek