Elhunyt az a diáklány, akit a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium falának leomlása után szállítottak a marosvásárhelyi kórházba – közölte az Agerpres hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.

A lány állapota a katasztrófa óta válságos volt – mondta  Mariana Negoita a román hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a halál helyi idő szerint 15:30-kor érte a halál.

Fotó: MTI

A marosvásárhelyi orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék

– nyilatkozta a szóvivő. Ő volt a harmadik áldozat, akit a tűzoltók kiemeltek a romok alól. Eszméletlen állapotban volt, de a mentőorvosoknak sikerült újjáéleszteni, válságos állapota miatt Marosvásárhelyen ápolták. Amikor a fal leomlott, egy másik 17 éves diák a helyszínen vesztette életét és további két fő megsérült, ám ők szerencsére már távozhattak a kórházból.

A tragédia kapcsán egy cégvezetőt is őrizetbe vettek, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítanak, miután a nyomozók szerint személyesen utasította munkásait, hogy több mint kétméteres mélységig ássanak le az épület fala mentén, holott a tervező a jóváhagyott projektben 1,1 méter mélységű árkot irányzott elő.

A kollégium falának leomlását feltehetően az épület körüli csatornázási munkálatok okozták.