BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A NATO-főtitkár szerint Ukrajna támadhat a határain kívül is orosz célpontokat

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Ukrajnának jogában áll ellenséges katonai célpontokat támadni akkor is, ha azok a határain kívül állnak.

Ukrajnának joga van orosz katonai célpontokat támadni Ukrajnán kívül is, összhangban a nemzetközi joggal

– mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön. Azonban azt elismerte, hogy Kijev nyugati támogatói megosztottak a kérdés kapcsán.

Munich Security Conference
Fotó: AFP

A Radio Free Europe-nak adott interjújában Stoltenberg kifejtette, hogy az orosz katonai célpontokra jogosan mérhet csapásokat Ukrajna saját határain kívül is – írja a Financial Times.

Széles körű vita bontakozott ki Ukrajna szövetségesei körében arról, hogy 

Kijev használhat-e ezekhez a csapásokhoz nyugati fegyvereket, mint például a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták

Több ország ugyanis a háború eszkalációjától tart egy ilyen esetben, amikor is  Oroszország akár NATO-országok ellen is válaszcsapásokat hajthat végre. Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy Kijev több hónapos kérése után a Biden-kormányzat azon dolgozik, hogy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal lássa el Ukrajnát, az új rakétákkal messzebbre, az orosz kézen lévő Krím félszigeten is csapást tudnának mérni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.