Románia tizenöt katonai szállítmánnyal támogatja Ukrajnát
A kijevi stratégiai kommunikációs központ (Stratcom) videóüzenetben mondott köszönetet Romániának, amiért kiáll Ukrajna mellett, és 15 katonai szállítmánnyal támogatta Ukrajnát – tudatta kedden a News.ro román hírportál. A Stratcomnak az X közösségi portálon megjelentetett, angolul feliratozott videója szerint nemcsak a közös határ, hanem Románia és Ukrajna közös történelme is megalapozta „életre szóló partnerségüket”.

A romániai rendszerváltás időszakát felidéző zenét és képsorokat kísérő feliratok egyike kiemeli, hogy Románia fogja segíteni az ukrán F–16-os pilóták kiképzését, egy másik felirat szerint az ország ukrán menekültek ezreit fogadta be.
A videóban Klaus Iohannis román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly októberi bukaresti találkozójáról látható felvétel, a 15 katonai segélyszállítmányról szóló feliratot pedig csapatszállító páncélosokról és légvédelmi rakétarendszerekről készült felvételekkel illusztrálták.
Az egyperces film az „Ukrajna sosem felejti el szomszédja nagylelkűségét. Köszönjük, Románia!” felirattal zárul. A kijevi hivatalos kommunikációs csatorna üzenetét számos bukaresti honlap ismertette, azzal a kommentárral, hogy Románia mindeddig nem fedte fel hivatalosan, milyen katonai segítséget küld Ukrajnának, erről csak találgatások léteznek.
Klaus Iohannis valamennyi alkalommal kitérő választ adott, amikor újságírók arról kérdezték, küld-e Románia fegyvereket Ukrajnának. A román államfő megerősítette ugyan, hogy országa jelentős katonai támogatást nyújt Ukrajnának, de a segítség részleteiről a bukaresti vezetés csak az orosz–ukrán háború befejeződése után hajlandó tájékoztatást nyújtani.
Ukrajna támogatói közül az Egyesült Államok a legfontosabb: Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy ő és Joe Biden amerikai elnök egyetért abban, hogy Ukrajna nem tudná megvédeni magát Oroszországtól amerikai segítség nélkül. A német kancellár arra hivatkozva, hogy az EU a múlt heti rendkívüli csúcstalálkozóján több forrást különített el Ukrajnának, sürgette az Egyesült Államok kongresszusát, hogy vegye ki a részét Ukrajna védelméből azáltal, hogy zöld utat ad a Biden által javasolt további segélyeknek.



