Nem érdemes nyomásgyakorlással próbálkozniuk a hazánkba látogató amerikai szenátoroknak, hiszen Magyarország szuverén ország, az Országgyűlés így nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. 

Forrás: Szijjártó Péter / Facebook

Szijjártó a georgiai kollégájával, Ilia Darcsiasvilivel közösen tartott sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok tervezett magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kiemelte, hogy nagy örömmel üdvözlik őket hazánkban, ahogy minden külföldi látogatót. „Örülünk, hogy eljönnek ide, mert saját szemükkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság. És így a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy Magyarországon a magyar–amerikai együttműködésnek, annak javításának mi semmilyen módon nem vagyunk az akadályai” – jelentette ki.

„Meggyőződhetnek arról, hogy milyen remek gazdasági együttműködés van a két ország között, megismerkedhetnek az ország szépségeivel, úgyhogy, mint ahogy minden külföldi látogatót, amerikai kongresszusi képviselőket is örömmel fogadunk itt, Magyarországon” – folytatta. 

Ha esetleg azzal a céllal jönnének, hogy elmondják nekünk, hogy hogy lenne érdemes élni, meg milyen döntéseket lenne érdemes hozni, akkor ezt nem javaslom nekik, mert ez mindenképpen egy – ahogy szokták azt mondani – incomplete mission lenne, úgyhogy ez nem érdemes

– tette hozzá. Szijjártó Péter közölte, nem tud arról, hogy az amerikai szenátorok a kormányzati szektorból bárkivel is találkoznának, hiszen ők kongresszusi képviselők, tehát nekik a parlamenti képviselők a partnereik. „Hogy ott lesznek-e találkozók, azt meg nem tudom megmondani” – tájékoztatott. 

Nyomásgyakorlással azért sem érdemes próbálkozni, mert mi szuverén ország vagyunk, és azt gondoljuk, hogy egy szuverén ország a másikra ne gyakoroljon nyomást, főleg akkor ne, ha szövetségesekről van szó

– fogalmazott. Illetve leszögezte, hogy az Országgyűlés is egy szuverén ország szuverén parlamentje, ekképpen pedig nem különböző kongresszusi delegációk látogatása alapján hoz döntéseket, főleg fontos kérdésekben. „Svédország NATO-tagságának ratifikációja kapcsán világos az álláspont, nagyon várjuk a svéd miniszterelnök látogatását itt, Magyarországon. Azt gondolom, hogy ha el tudott menni Törökországba is a ratifikációs folyamat során, akkor meg tud látogatni minket is” – mondta.