BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Március 15: ezeken a helyeken vásárolhat, múzeumozhat és így utazhat a nemzeti ünnepen

A nagyobb üzletláncok zárva tartanak március 15-én, a BKK-járatok egy része módosított útvonalon jár, a MÁV pedig több kocsit indít a várható nagyobb utasforgalom miatt. A hivatalos állami ünnep mellett egyebek között ingyenes programok várják a családokat a Nemzeti Múzeumban. Mutatjuk, mire számítson, illetve milyen programot érdemes tervezni a nemzeti ünnepen.

A március 15-i nemzeti ünnep miatt több boltnak is változik a nyitva tartása. A legtöbb üzletlánc, így az Aldi, a Lidl, a Tesco, az Auchan, a Spar, a Penny, a CBA és a Príma, a Coop és a Reál is zárva tart majd március 15-én, pénteken.

Closed,Barrier,,Stop,Sign,In,The,Food,Grocery,Store,Supermarket,
Ha elfelejtünk valamit, családi vegyesboltokban még beszerezhetjük péntek kora délutánig. 
Fotó: Shutterstock

Az élelmiszerboltok március 14-én, csütörtökön a szokott nyitvatartási idő szerint várják a vásárlókat, ám a pénteki zárva tartás miatt a megszokottnál nagyobb forgalomra és tömegre kell számítani a boltokban csütörtökön késő délután és este – írta a mindmegette.hu. Az üzletek március 16-tól, szombattól a szokásos hétvégi nyitvatartási rend szerint fogadják a vásárlókat. Szombaton délelőtt a korábbinál vélhetően többen mennek majd vásárolni.

Itt vásárolhat március 15-én:

  • A non-stop nyitva tartó éjjel-nappali üzletek,
  • a benzinkutak és a benzinkúton működő boltok,
  • a trafikok, amelyek családi tulajdonban működnek,
  • a virágboltok
  • és az újságosok is.

MÁV: érdemes már az ünnep előtt megvenni a jegyeket

A nemzeti ünnep napján, március 15-én és a hosszú hétvégén jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat, az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációban; módosul a menetrend is – közölte a vasúttársaság.

Azt írták, hogy március 14-én a pénteki napra, március 15-én a szombati napra, március 16-án az ünnepnapi, március 17-én a vasárnapi, március 18-tól a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

Jelezték, hogy az utasforgalom szempontjából frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei az általános hétvégéken szokásosnál több kocsival közlekednek.

20210923_0024_MOR
Érdemes előre jegyet váltani az ünnepnapra.
Fotó: Móricz Sabján Simon/Világgazdaság

A lehetőségekhez képest – a helyjegyek elővételi vásárlásától függően – a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest–Nagykanizsa viszonylatú Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest–Békéscsaba viszonylatú Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest–Veszprém–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony, illetve Göcsej, valamint a Budapest–Pécs viszonylatú Mecsek InterCity vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság – írták.

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom alakulása ezt megkívánja.

Közölték azt is, hogy az áruházak és bevásárlóközpontok március 15-én zárva tartanak, ezért az ezeket érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek.

Március 15-én a HÉV-járatok a munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint közlekednek – áll a MÁV Zrt. közleményében.

Módosított útvonalon közlekedik több BKK-járat is

Rendezvények miatt több budapesti villamos-, busz- és trolijárat is módosított útvonalon közlekedik pénteken – írta honlapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A tájékoztatás szerint pénteken a 47-es és 49-es villamosok a pesti szakaszukon nem közlekednek, a járatokkal a dél-budai végállomásuk és a Batthyány tér között lehet utazni.

Közölték, hogy rövidített útvonalon közlekednek majd a 2B, 2-es és 23-as villamosok is, a járatokkal a külső végállomásuktól a Kossuth Lajos tér (Széchenyi tér) megállóig lehet utazni.

A 15-ös autóbuszok pénteken üzemkezdettől üzemzárásig rövidített útvonalon, a Gyöngyösi utca és a Kossuth Lajos tér között, a 9-es autóbusz és a 72-es trolibusz járatai pedig terelve, a Bajcsy-Zsilinszky út helyett az Andrássy úton és a Nagykörúton közlekednek – írták a honlapon.

20230928 Budapest
Forgalmi dugó a Szentendrei úton.
Fotó: Máté Krisztián  MK  
MW bulvár20230928 BudapestForgalmi dugó a Szentendrei úton.Fotó: Máté Krisztián  MK  MW bulvár
Le ne késse repülőjét: a 100E busz is terelt útvonalon jár.
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az 5-ös, a 7E, a 8E, a 110, a 112-es és a 133E jelzésű autóbuszok reggel 7.30 óra és este  23.30 óra között pesti végállomásuk felől csak a Blaha Lujza térig, a budai végállomásuk felől pedig csak a Szent Gellért tér - Műegyetem megállóig (5-ös, 8E busz), a Móricz Zsigmond körtérig (110-es, 112-es busz), illetve a Döbrentei térig (7-es, 133E busz) közlekednek. Ebben az időszakban az M4-es metró a szokásosnál sűrűbben közlekedik – tették hozzá.

Azt is közölték, hogy a 107-es autóbuszok reggeltől üzemzárásig csak Budán, a Szent Gellért tér és az Infopark-BudaPart között közlekednek.

Az utasok elégedettek a BKK új bérletrendszerével

Az utasok örülnek, hogy egy bérlettel lehet a fővároson belül és az agglomerációban utazni.

A 83-as trolibuszok 10 és 13 óra között rövidített útvonalon, a Népliget és a Szabó Ervin tér között közlekednek, a 105 és 210B jelzésű autóbuszok reggel 8 és este 21 óra között az Andrássy út helyett a Bajcsy-Zsilinszky úton át közlekednek, nem érintik a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon közötti megállókat – olvasható a BKK tájékoztatójában.

A 100E járatok, azaz a Repülőtéri Expressz autóbuszok rövidített útvonalon, a Kálvin tér és a Liszt Ferenc Airport 2. között közlekednek, 10 és 13 óra között a Kálvin teret sem érintik, ebben az időszakban a Szabó Ervin térnél lehet felszállni rájuk – hívta fel a figyelmet a BKK.

Újra autómentes a rakpart

Idén először a március 15–17-i hosszú hétvégén, péntektől vasárnapig nyílik meg a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt.

Azt írták, hogy a gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Margit híd és – az Erzsébet híd közelében – az Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt.

Ráadásul a Város és Folyó Egyesületnek (Valyo) köszönhetően március 15-én 14 órától a piknikszezon is elkezdődik: a szervezet egy kis közösségi munkára, piknikasztalok kihelyezésére, majd közös grillezésre invitálja az érdeklődőket a Jane Haining rakparton – közölték.

jane haining rkp-toitoi-2-BS20230702 Budapest, mobil illemhelyek a Jane Haining rakparton. Fotó:Bánkúti Sándor20230702 Budapest  Mobil illemhelyek a Jane Haining rakparton. Mobil WC.  Forgalom elöl lezárt út.Fotó: Bánkúti Sándor  BS  MW Bulvár
Újra autómentes lesz a rakpart a hétvégén.
Fotó: Bánkuti Sándor

Sok ingyenes program közül válogathatnak a családok

A hivatalos állami ünnep mellett egyebek mellett ingyenes programok várják a családokat a Nemzeti Múzeumban. 

Miután március 14-én, csütörtökön átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országházban, pénteken reggel kilenc órakor megkezdődik a nemzeti ünnep hivatalos programja Magyarország lobogójának felvonásával a Kossuth Lajos téren.

Ezt követően 9:30-kor ünnepi huszármenet indul a Nemzeti Múzeumhoz, majd 10:30-kor díszünnepség lesz a Múzeumkertben, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

A múzeum 14 órakor nyit, a Rotunda részén pedig Rotunda játéktér várja a kicsiket és nagyokat. Lesz többek között óriási társasjáték felnőtteknek, és óriási kirakó az apróságoknak, színezősarok, memóriajáték és kártyajátékok. A Széchenyi-teremben 14–18 óra között pedig filmvetítést tartanak.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.