Moszkvához fordult „védelemért” Transznisztria. Mint a tiraszpoli parlamenti képviselők által összehívott tanácskozás dokumentuma aláhúzta: nő a moldáviai nyomás az oroszországi protektorátus alatt létező, nadrágszíj alakú, a Dnyeszter folyó bal partján létező országképződményen. Oroszország külügyminisztériuma semmitmondó választ adott: Transznisztria lakosságának védelme Oroszország külpolitikai prioritásainak egyike. Valamennyi Tiraszpolból (a „fővárosból”) érkező kérést alaposan megfontolnak.
Nagy várakozás előzte meg a február végi szökőnapon elhangzott moszkvai Vlagyimir Putyin-beszédet, hogy az majd állást foglal a témában. Putyin több mint kétórás évértékelő-választási programbeszédében még a közelébe sem került Transznisztria panaszának.
Valamikor szovjet skanzennek hívták, mert mintha időgépbe ülve visszamentünk volna a régi SZSZSZR-világba. Mára a Dnyeszteren Túli Moldvai Köztársaság (PMR – ahogy magát nevezi) némileg kikupálódott megalakulása, a múlt század kilencvenes évei eleje óta. A félmilliós lakosú, hosszú csíkban elterülő – senki, még Moszkva által sem elismert – entitásnak majdnem akkora állandó hadereje van, mint a nála lakosságszámban csaknem hússzor nagyobb Magyarországnak.
Diófák és lőszerraktárak
Legalább két nevezetessége van az entitásnak: az utak mentén a szabadon, vadontermő diófák és a kobásznai, gigászi méretű, állítólag még mindig egy hirosimai atombombával egyenlő erejű robbanást előidézni képes, több tízezer tonnányi – főleg tüzérségi – lőszert tároló raktárkomplexum. Noha manapság a tüzérségi lőszer a nemzetközi fegyverkereskedelem egyik leginkább keresett árucikke, Kobászna (moldovai nyelven) Kolbásznaja (oroszul), Kovbaszna (ukránul) gránátjaihoz senki sem mer hozzányúlni. Nagy részüket még a múlt század kilencvenes évei elején hozták a szovjet csapatok Kelet-Közép-Európából való végleges távozásukkor – illetve vasúti szerelvényekkel küldték – Kobásznára. A lőszerkészletek már akkoriban több évtizede porosodtak a magyarországi, csehországi, NDK-beli szovjet bázisok lőszerraktáraiban. Szakértők szerint patthelyzet alakult ki. A lőszerek bármiféle bolygatása – a robbanóanyagban az évtizedek során bekövetkezhetett kémiai változások folytán – robbanáshoz vezethet.
Oligarchák játszótere
A PMR lakossága harmad-harmadrészt moldáv, ukrán és orosz. Saját pénze van, a rubel-kopejka. A PMR rubel a dollárhoz kötött (2024 elején körülbelül 20 PMR rubel egy dollár, 16 rubel egy euró).
Az entitás legnagyobb gazdasági létesítménye az 1985 óta létező Moldova Acélművek,
amely jelenleg a tiraszpoli „kormány” tulajdona. A térség oligarcháinak színe-java kötődött az elmúlt három évtizedben az eredetileg hulladékvasat feldolgozó, évi mintegy egymillió tonna acélt előállító gyárhoz. Így Igor Kolomojszkij (Zelenszkij elnök indító patrónusa), Aliser Uszmanov, Rinat Ahmetov, Vagyim Novinszkij és Vaszilij Anyiszimov neve szerepel mint az acélmű egykori tulajdonosa. Még a szíriai születésű és Viktor Juscsenko Európa-párti ukrán elnök idején diplomáciai karriert is befutott, Ukrajnához kötődő Hares Youssef is csapattag.
Ténylegesen az entitás oligarchája a kétmilliárd dolláros vagyonú Viktor Gusan (ex-KGB-tiszt), akié a Sheriff vállalatcsoport, amely a Zbigniew Brzezinski amerikai politológus által csak „maffia- és KGB-képződményként” emlegetett PMR gazdasági ura. A Sheriff ellenőrzi az entitás benzinkútjait, szupermarketjeit, internetszolgáltatóit, a textilipart, az autókereskedelmet, a tömegkommunikációt, a konyakgyártást.
Gusan az entitás gazdaságának 60 százalékát a markában tartja, pénzeli a „kormánypártot”, a Megújulást is.
Transznisztria legújabb kori történelme tele van rejtélyekkel, furcsa és titokzatos hátterű (rossz nyelvek szerint legtöbbször komoly pénzek megalapozta) alkukkal. Ez vonatkozik a szomszédos, Transznisztriát saját területének tekintő Moldáviára is. Alekszandr Lebegy oroszországi tábornok (aki 1996-ban indult – és vesztett Jelcinnel szemben – Oroszország elnöki posztjáért) hatalmas tüzérségi csapást mért a kilencvenes évek elején a Transznisztriába benyomuló moldáv erőkre, amelyek visszavonultak. Így alakult ki a máig tartó se háború, se béke állapot – amit „befagyott konfliktusként” emlegetnek.
Az egy magyarországnyi megye területű entitás helyzete rendezésébe az EU-nak is beletörött a foga. Az EUBAM (European Union Border Assistance Mission) próbálkozott ezelőtt csaknem húsz esztendővel Ukrajna és Moldova határhelyzete, a vámeljárások Európa-konformitásának előmozdításával.
Mindennek hátterében ott lappangott az orosz érdek:
mint egy Kelet-Európa húsába szúrt tüskét, fenntartani a PMR-t, amit hosszú ideig a Szovjetunió fegyveres erőinek 14. hadserege (a 10. számú Budapesti Lövész Gárda-hadtest utóda) mint „békefenntartó erő” ellenőrzött. Ma is ismeretlen számú (legfeljebb ezrednyi) oroszországi katona szolgál Transznisztriában, ők őrzik a kobásznai lőszerraktár-komplexumot is.
Listára fel, listáról le
Ukrajna – Pavel Filip moldáviai kormányfő, Európa-párti oligarcha kérésére – 2018-ban szankciókat léptetett életbe az acélmű ellen. Egy évre rá – ugyancsak Pavel Filip kérésére – Kijev levette a szankciós listáról a PMR legnagyobb iparvállalatát. Erről a BNE IntelliNews tudósított, amely megjegyezte, hogy Pavel Filip akkori kormányfő nem válaszolt kérdésükre, mi késztette a szankciós listáról való levétel kérésére. Kisinyovi médiakörökben érdek-összefonódásokról suttognak a moldáviai haladó (Európa-párti) erők egyes kulcsemberei és a PMR-vezetés, a Sheriff csoport között.
Transznisztria – akárcsak azt a saját területének valló Moldáviai Köztársaság (MK) – útjai, mezői mentén mindenütt diófák nőnek vadon, évszázadok óta. Egyelőre csak az Ukrajna oldalvizén az EU-ba a gyorsítósávban bejutni reménykedő MK képes dióból jelentősebb tételeket exportálni a fejlett nyugat-európai államokba.
Éves bevétele 100-130 millió dollár lehet ebből a héjas gyümölcsből,
amely az MK teljes agrárexportjának mintegy a felét adja. Moldova híres még a kedvező klímaviszonyok miatt jó szőlőiről és borairól is.
